Évadot nyitott a Szegedi Nemzeti Színház

evadnyito szegedi nemzeti szinhaz2015Pénteken tartotta évadnyitó társulati ülését a Szegedi Nemzeti Színház. Az eseményen bemutatták a társulat üj tagjait, tájékoztattak az őj bemutatókról, és az évad főbb eseményeiről. Hagyományosan az évadnyitón derült ki az őj örökös tagok kiléte is. Gyüdi Sándor főigazgató részletes elemzést adott a szakmai, és gazdasági környezetről, melyben működnie kell az intézmények. A nehézségek ellenére a tavalyinál kettővel több, tizenhat bemutatóval készülnek a következő évadra.

 

A színház nehéz gazdasági, és javuló szakmai környezetben kezdi  az őj évadot. a tavalyi több mint háromszáz előadást a több bemutatónak köszönhetően feltehetően túlszárnyalják idén. Mint arról már korábban beszámoltunk a jegyárak nem emelkednek, ami mindenképpen jó hír a közönségnek. Azonban a költségek növekedése nem jár nagyobb állami támogatással, ezért takarékoskodnia kell az intézménynek. Gyüdi Sándor kiemelte a sokszínűség fontosságát, a nézői igényeknek megfelelően.

Az új évadban több lesz a vidám darab, vígjáték, és komédia, mellett természetesen a dráma, és opera is fontos részét képezi a repertoárnak. A sikerhez új tagok is hozzájárulnak. (Vass Zsuzsanna, Ferencz Nándor, László Dorina, Gergely Gréta, és Fülöp Ádám) A teátrum örökös tagjának választották: Vajda Júlia Liszt-díjas operaénekest Rácz Tibor színművészt. Az elismeréshez ezúton gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük