Graffitik keretben – kiállítás a Zéróban

Treplán Gábor egyik festményévelTreplán Gábort néhány hónapja mutattuk be, amikor a Pinceszínházban nyílt egy kiállítása. Kortársai Tré Gé néven ismerik a fiatal alkotót, aki az utca művészetét keretek közé szorítva készíti festményeit. Ezúttal egy nagyobb helyen, a Zéro Caféban láthatók a festményei.

A február 9-ig látható tárlaton, újabb képek mellet néhány régebbi megtekinthető. Elsőre azt gondolná az ember, ha már graffity, akkor biztosan palackot használ az alkotó, ez azonban nem így van. Ha kicsit jobban megnézzük, több technikát, és alapanyagot különböztethetünk meg, akár egy festményen belül is. A hagyományos utcai motívumok között realisztikus, már-már fényképszerű kidolgozott művek is helyet kaptak az újonnan nyílt kávézó falán..

Treplan Gábor kiállításaA vezetőséggel beszélgetve kiderült, hogy igazi művészközösséget álmodtak a helyre, zene, képzőművészet, színház, irodalom, csak néhány témakör mely a tervekben szerepel. Ehhez a koncepcióhoz, jó bevezető lehet a jelenlegi kiállítás, ami egy igen népes szubkultúrának az értékeit mutatja be magas színvonalon. Természetesen nemcsak a művészeket, hanem az érdeklődőket is szívesen látják egy kávéra.

Már többször említettük, hogy graffity művészet sem egységes. A hétköznapokban egy kalap alá kerül, az egyszerű falfirka, és a festményszintű alkotás. Az valóban nem minősül művészetnek, ha valaki csak “tegel” azaz a becenevét, vagy más üzenetet ír a falra speciális karakterekkel. ez csupán egyszerű firkálás, azaz rongálás. Azonban sok vendéglátóhelyen láthatunk képeket, feliratokat, melyeket művészien kivitelezett alkotójuk.

Gábor ugyanígy tesz, csak hordozható alapra, túlnyomórészt vászonra, de kartonra is készített már képet. Így kézzel fogható, hazavihető, megvásárolható, ellentétben azokkal, melyek az utcán láthatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük