Két új bemutatóval folytatódik a színházi évad Szegeden

Szegedi Nemzeti Színház novemberi műsorKét új bemutatóval várja a közönséget a Szegedi Nemzeti Színház novemberben. A Keszég László főrendező által színpadra állított János király főszerepét a szakma által legígéretesebb tehetségnek választott Gyöngyösi Zoltán alakítja. Rossini Sevillai borbély című műve egy összefogás által kerül a közönség elé.

Dürenmatt drámájának színpadi változata a Kisszínházban látható november tizedikétől. Keszég László főrendező a novemberi bemutatókhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta,hogy a darab tulajdonképpen visszatér Szegedre, hiszen a magyarországi ősbemutató is a napfény városában volt.

Gregor József neve elválaszthatatlan a szegedi operajátszástól- nyilatkozott Pál Tamás karmester, aki már több változatban is vezényelte Rossini remekművét. Az előadás most öt előadóművészeti szervezet összefogásából jött létre. A Szentendrei Teátrum, a Szegedi Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház, a Győri Nemzeti Színház és az Operettissima Non-profit Kft. vett részt a közös munkában. Két előadást már láthattak az opera rajongók Szentendrén.  Az első kőszínházi bemutató a pezsgő operaélettel rendelkező Szegedi Nemzeti Színházban valósul meg novemberben. 

A részletekről Dr. Vadász Dániel operaénekes producert kérdeztük.

 

A novemberi műsorban a két bemutatón kívül  “a népzenétől a rock and roll forradalmáig” címmel, jótékonysági estre is sor kerül a Szeged Első Lions Klub jóvoltából. A Honex Beast zenekar turnéja is a Szegedi Nemzeti Színházban  indul. A Szegedi Szimfonikus Zenekar Malek Andrea és édesapja, Malek Miklós közreműködésével a Pszichiátriáért Alapítvány gálaestjén szórakoztatja a segíteni akaró közönséget.