Közel négyszázan zenéltek a Szegedrockson

szegedrocks 2018Hatalmas feladatot hajtottak végre a Szegedrocks szervezői. Szombaton, a Dóm téren közel négyszáz zenész játszott pontosan egyszerre. A szervezésen túl,ez hangtechnikailag sem kis feladat. A siker hallható,és látható volt, mind a résztvevők, mind a közönség részéről.  A hangulatot már a közös próba meglapozta, mely délutánra csak fokozódott.

A franchise alapján megvalósult eseménynek a szervezők szerint lesz folytatása.  Mint arról előzetesen beszámoltunk, a zenei flashmob után a hangulat további fokozásáról koncertek gondoskodtak. Ugyanakkor megemlékeztek a nemrég elhunyt zenészekről is, Köztük Szurdi Zsoltról akinek szintén nagy álma volt egy hasonló esemény. Az első magyarországi alkalom tehát Szeged nevéhez kötődik.

Facebook oldalunkon folyamatosan töltjük fel az eseményen készült fotókat.