Mimikri, és Tavaszi áldozat A Szegedi Kortárs Balett bemutatója

tavaszi áldozat kortárs balettMárciusban a Szegedi Nemzeti Színház önálló premierje a Szegedi Kortárs Balett új előadása lesz. A darab az idei évad sajátosságihoz igazodva kettősségre épül. A rítus, a barbár és a civilizált világ kettősségét jelenítette meg. Az új bemutató, a klasszikus és kortárs zenét ötvözi. A Tavaszi Áldozat zeneisége, magában foglalja a táncot. Klasszikus, mégis mai. 

 

A táncosok is szívesen táncolnak rá, tudtuk meg a Szegedi Nemzeti Színházban tartott sajttájékoztatón. A koreográfia mellett a játék is sokat számít, nemcsak az első klasszikus részben, hanem a kortárs második felvonásban is. A Mimikri, zenei alapja, Unsuk Chin, a Berlinben élő, rangos, nemzetközi díjjakkel elismert dél-koreai zeneszerző 2009-ben bemutatott concertoja, a Su. A keleti és a nyugati zenei világot ütközteti. Az ősi kínai hangszer, a sheng segítségével.

“Elvegyülni, hasonulni, eltűnni- védekezésből vagy zsákmányszerzésből. Az evolúció során számos fajtája alakult ki a mimikrinek, a környezethez való megtévesztő azonosulásnak. Az emberi faj a pszichéjében hordozza a mimikri képességét, a személyiség teljes mértékben képes átformálódni, vagy éppen színleléssel beolvadni a többiek közé. A cél a túlélés, a préda megszerzése, a megtévesztés manipuláció révén.” -olvasható a Szegedi Nemzeti Színház ajánlójában,

Az előadásról, Juronics Tamást kérdeztük:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük