Remek évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház

Szegedi Nemzeti Színházévadzáró 2019Évadzáró társulati ülést tartottak a 135 éves Szegedi Nemzeti Színházban.  A teátrum számos tekintetben megújult, a visszajelzések és az elért eredmények, a megnövekedett nézőszám alapján pedig a közönség elégedett a változásokkal.  Mozgalmas és sikeres évad áll a Szegedi Nemzeti Színház mögött. Barnák László főigazgató az évadzáró társulati ülésen összegezte az elmúlt év, első teljes évadának eredményeit. 

A nemzeti státuszból adódó kiemelt feladatok, a széles, változatos műsorkínálat, a magas szakmai színvonal mellett társadalmi szerepvállalásban is megerősödött az intézmény – többek között bemutatkozási lehetőséget kaptak az amatőr művészeti egyesületek, a városi rendezvényeken aktívan szerepet vállaltak a művészek és számos jótékonysági programot, gyűjtést szervezett a színház.

Az évadban összesen 92 vendégjátékot, köztük a REKAMIÉ Fesztivál keretében 5 határon túli magyar színház produkcióját láthatta a szegedi közönség, 5 saját gálát rendezett az intézmény, illetve 3 fesztiválszereplésnek tesz eleget, köztük első alkalommal a Városmajori Színházi Szemlén is bemutatkozik a nagysikerű Tóték című előadásával.

A régió legnagyobb kulturális intézményeként az előző évi jegyárbevétel alapján 133 millió Ft TAO támogatásra lett volna jogosult a színház. Az ezt kiváltó többlettámogatás keretében 130 millió Ft-ot igényelt, amelyből az ígéret szerint 95 millió Ft-ot fog kapni a teátrum. A régió legnagyobb kulturális intézményeként ez jelentős kiesés, amit a megnövekedett nézői igények, a magas jegy- és bérletértékesítési bevételekkel sem sikerülhet kompenzálni.

Az évadban összesen 27 saját tánc-, 97 zenés – és 155 prózai előadást láthattak a szegediek. Az előző évadhoz képest 29 276-tal többen, összesen 124 375-en voltak kíváncsiak az előadásokra.

Dr. Kozma József, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke a fenntartó nevében elmondta, a színház élt a rá bízott felelősséggel és bizonyítani tudott az évadban, a produkciókat zajos siker kísérte – elismert, elfogadott és kimutatott sikert ért el. A szegediek sok időt töltenek a színházban, aktív részvételükkel gazdagítják a város kultúráját, így Szeged kultúrája a Szegedi Nemzeti Színgáz által erősödött.

Kállay Ákos, a Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér vezetője sikeresnek értékelte a programot, az alkotótérbe kb. 3000 résztvevő kapcsolódott be, minőségi élménnyel gazdagodva. Jövőre folytatódik az együttműködés, és az a cél, hogy az összes csoport számát megduplázzák.

Horgas Ádám főrendező a színházat egyfajta lélekerőműként definiálta, ahol a művészek és a nézők kölcsönösen adnak egymásnak energiákat, amiből estére-estére megszületik az előadás, a katarzis.

Gyüdi Sándor zeneigazgató kitért arra, hogy az országban a Szegedi Nemzeti Színházban valósul meg legnagyobb mértékben a színművészeti ágak teljessége, ráadásul műfajok szempontjából a zenés színházon belül nagy szélsőségeket is meg tudnak valósítani, az autentikus élőzenés musical előadásoktól egészen Wagnerig.

Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója megköszönte, hogy társulatuk a színháznak köszönhetően nyugodtan tud készülni a feladataira, zavartalannak és stabilnak nevezte a két szervezet közötti együttműködést.

A művészeket rangos elismerésekkel díjazták: Gömöri Krisztián Kölcsey-érmet, Menczel Andrea Soós Imre-díjat kapott, Takács Zsófiát pedig modern-kortástánc kategóriában az évad legjobb női táncművészének választották.

Pro Theatro-díjban részesült Tóth Ágnes öltöztetőtár vezető és Szabó György színpadmester.

A Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait Tajti Gabriella, az egyetem kulturális irodájának vezetője és dr. Zakar Péter Nemzetközi és külkapcsolati rektorhelyettes adta át Szilágyi Annamáriának, Ágoston Katalinnak és Medveczky Balázsnak. 

A Szegedi Operabarátok Egyesületének elismeréseit Gyémánt Csillától, az egyesület elnökétől vette át Dobrotka Szilvia, Ferenczy Orsolya, Somogyvári Tímea Zita és Kovács Kornélia, valamint különdíjjal jutalmazták az énekkar munkáját.

A Szeged Megyei Jogú Város művészeti díjait a társulat szavazatai alapján dr. Kozma József, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke adta át:

Énekkari Nívódíj (az énekkar szavazatai alapján): Taletovics Milán énekkari művész
Vaszy Viktor-díj (az operatársulat szavazatai alapján): Bujtor Krisztián tánckari művész
Imre Zoltán-díj (a Szegedi Kortárs Balett szavazatai alapján): Szigyártó Szandra balett-táncos
Makó Lajos-díj (a dráma tagozat szavazatai alapján): Czene Zoltán rendezőasszisztens, ügyelő
A SZNSZ által adományozott Varga Mátyás-díj: Csikós Zoltán kelléktárvezető (műszaki munkatársaink szavazatai alapján)

A Szegedi Nemzeti Színház 2019/20-as évadára június 14-ig 10% kedvezménnyel válthatók bérletek, és értékes ajándékokat nyerhetnek a vásárlók.