Szeged kultúrájáért -díj 2017

Szeged Kultúrájáért-díjA hagyományoknak megfelelően, a Magyar Kultúra Napján  idén is átadták Szeged kulturális életének előmozdításáért járó Szeged Kultúrájáért díjat, és a Kölcsey- érmeket. Összesen tizenöten kaptak elismerést, melyet Dr. Botka László polgármester adott át. Ábrahám Vera nyugalmazott könyvtáros, Szűcsné Kolonics Erika az IH Rendezvényközpont intézményvezetője, és Nagy Károly festőművész vehette át a Szeged Kultúrájáért díjat,

Ábrahám Vera könyvtárosként a szegedi zsidóság kutatója. Ma is aktív, kutatásai eredményeit a zsinagóga felújításakor is fel tudták használni. Szűcsné Kolonics Erikát, sokan “Koló” néven ismerik. Néptáncosként generációkat tanított a hagyományok tiszteletére, szeretetére. Több,mint két évtizedevégez kulturális tevékenységet, a Százszorszép Gyermekház után az Ifjúsági Házban kezdett dolgozni melynek az intézményvezetőjeként ő a Szegedi Ifjúsági Napok egyik főszervezője. Nagy Károly festőművész munkássága során sokat tett, a szegedi grafika ismertségéért, az első Táblaképfestészeti Biennálé szervezője. A Szegedi Műsor című lapot is szerkesztette.

Kölcsey-érem tulajdonosa Darázs József festőművész, Török János klarinétművész, Varga Laura fuvolaművész, Annus Gábort, a Tiszatáj szerkesztője, Barnák László színész-rendező, T. Molnár Gizella főiskolai tanár, Csúry László órásmester és Antal (Nyemcsok) Éva újságírónő. Szabó Anita és Balogh Csongor standardtáncosok a 10 éves Délikert Napsugár Táncegyüttes tagjai, és a ContiTech a kultúratámogató tevékenységéért.