Szegedi Szabadtéri Játékok 2016 – kiderült a 85. évad műsora

Szegedi Szabadtéri JátékokBejelentette 2016-os műsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok A bolygó hollandi, Drakula utolsó tánca, Én és a kisöcsém, Mamma Mia!, A nyomorultak, Ének az esőben, Tévedések vígjátéka szerepel a kínálatban A nagy múltú fesztivál a 2016-ban ünnepli fennállásának 85. évfordulóját. Ez alkalomból az elmúlt évek legnagyobb sikerei is visszatérnek a Dóm téri színpadra, amellett, hogy három új produkció is színre kerül. A menedzsment egy ünnepi kiadvány megjelentetését tervezi és a Szabadtéri történetét összefoglaló filmet is forgat a jubileum alkalmából. A jegyértékesítés már elkezdődődött, a jegyárak nem emelkednek.

 

2016-ban ünnepli 85. születésnapját a Szegedi Szabadtéri Játékok. Magyarország legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválját 1931-ben alapították, azóta hazánk kiemelkedő kulturális rendezvénye és a város legfőbb turisztikai vonzereje, egyszersmind szimbóluma. A jövő év műsorát ismertető sajtótájékoztató bevezetőjeként Herczeg Tamás igazgató megemlékezett arról, hogy a 85 év alatt összesen 425 produkciót összesen 1295 előadásban láthatta közel 4millió néző a Dóm téren. A jeles évfordulót különleges évaddal ünnepli a menedzsment. Egyrészt évtizedek óta nem volt ilyen hosszú a szezon és nem láthattak ennyi különböző produkciót a nézők. Másrészt ünnepi kiadványokkal készülnek, egy, a Szabadtéri történetét feldolgozó könyvvel és hasonló tematikájú filmmel.

A Szabadtéri művészeti igazgatója, Harangozó Gyula elmondta: a jubileumi évadra tekintettel a koncepció kialakításánál arra törekedtek, hogy az új bemutatók mellett az elmúlt pár év legnagyobb sikereit szerepeltessék újra műsoron, illetve maradéktalanul teljesítsék a népszínházi követelményeket. Minden műfaj teret kap a csillagtető alatt, így az opera, a tánc, az operett, a musical, a próza és a szimfonikus koncert is. Az Ajándékkoncerttel együtt nyolc produkciót láthat a közönség jövőre a Dóm téren, ebből négy újat. Egy kivétellel mindről elmondható, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatták először a nézők.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük