Szegedi színésznövendékek Szabadkán

kelemeniskola szabadkaA Kelemen László Szakközépiskola Színitanoda növendékeit kísértük el a minap Szabadkára. A diákok a “Vörös” című előadást nézték meg Máté Gábor rendezésében. A produkció a Katona József Színházzal együttműködve jött létre. Különlegességét nemcsak a határon átnyúló munka adja, hanem a témája is. A darab ugyanis 1944-ben játszódik a szerb megtorlások idején. 

 

Szabó Szilviától az iskolát működtető Impro Művészeti és Oktatási Egyesület elnökétől megtudtuk, hogy az iskola törekszik arra, hogy a tanulóinak minél több színházi műhelyt megmutasson. Így még tanulmányaik alatt megtapasztalják a színház sokféleségét. Szabadkán kevesebb pénzből gazdálkodnak, a jegybevételek is kevesebbek mint Magyarországon. Nincsenek kényszerítve arra, hogy csak népszerű darabokat adjanak elő, ezért bátrabban kísérleteznek. Felvállalnak kényesebb témákat is. Az iskola hosszútávú együttműködést szeretne a társulattal.

Maga a darab a színpadon berendezett kis térben látható. A nézőtér “U” alakban helyezkedik el a játéktér körül. Középen fekete műanyagzúzalékkal töltött medence, mely egyszerre jelképez vizet, ingoványt,és földet. Cziegler Balázs díszlete nagyon praktikus, ugyanakkor sötét, ahogy a téma is az. A színészek feladata nem könnyű, hiszen az előadás többnyelvű, és a mozgást is nehezíti a bizonytalan talaj. A nyelvi nehézségeket egyrészt vetített szöveggel, másrészt olyan karakterekkel oldották meg, akik fordítanak a többieknek. Az is igaz, hogy ez néha elmarad, így aki nem ért szerbül bizony kiesik a varázslatból.

voros szabatka plakatA sötét tér, erősíti a nyomasztó hangulatot, melyet azért felold néhány humoros jelenet, illetve a részek közti átállás. Az előadás ugyanis nem hagyományos értelemben vett történetet, sorsot mesél el. Van ugyan egy kerete melyben egy idős anya (Szirtes Ági) mesél (mint később kiderül) a fiának a régi időkről, de ezen túl mozaikokból áll. Ez még inkább erősíti a filmes hatást. Mindegyik rész egy-egy különálló történet, amit a visszaemlékezők szavaival mondanak el. A kezdőkép egy tömegsír, kilógó kezekkel, lábakkal, melynek szélén egy asszony ül az ő monológja vezeti vissza a nézőt 1944-be. A szereplők felváltva játszanak magyar és szerb karaktereket. A brutalitás, és a feszültség is nagyon valódinak tűnik, ezt a nézők közelsége még inkább felnagyítja. A színészi játék természetes, nincsenek elnagyolt, művi mozdulatok,  bonyolult körmondatok, szinte filmszerű élményt nyújt.

A zenét egy harmónika szolgáltatja. Ezt hangszert egyaránt használták, szerbek és a szovjetek, az előadásban is elsősorban az ő mulatozásuk aláfestésére szolgál. A fények egyediek. Sötét környezetben nagyon jól kiemel, a fehér szín. A megszokott helyeken kívül a nézőtér alatt, a színpad síkjában is található néhány fényforrás. Így még selytelmesebb a medence tartalma.
A darab megírását alapos kutatómunka előzte meg, mondta Brestyánszky Boros Rozália, a mű írója. Több mint ötezer oldal dokumentum, és visszaemlékezés adta az alapját az előadásnak. A történetek szövegén nem változattak. “A legfőbb szempont a hitelesség volt”- mondta az írónő. Csupán néhány mondatot írtak hozzá, ott ahol feltétlen szükségesnek érezték. Nem akartak ítélkezni, ezért ragaszkodtak a tényszerűséghez.

Máté Gábor hamar egységes csapattá varázsolta a két társulatot. Az előadás a próbafolyamat során sokat alakult, főképp miután a végleges térben próbáltak. Ami sík terepen működött, az a bizonytalan talajon nem mindig hozta a kívánt hatást. A mozgások lassabbak, erőteljesebbek lettek. A játék sokkal kifejezőbbé vált, és ez jót tett az előadásnak. Sok emberi tragédiát látunk két órába sűrítve, ami talán kicsit tömény információ lehet sokaknak. Helyben, ahol az események a valóságban is megtörténtek, inkább nyomasztóan hat a nézőkre. Főleg azokra, akik valamilyen módon érintettek. Máshol, már a humorra is reagál a közönség, tudtuk meg Mezei Zoltán társulatigazgatótól.

kelemen szabadka010Összegezve, igen szuggesztív, érdekes előadás született. A színészi játék kifejező, mindegyik karakter a helyén van. A mozaikszerű rendezés jól elkülöníti az egyes történeteket, ugyanakkor időnként el is bizonytalanítja a nézőt, főképp, ha nem ért szerbül. A hatalmas nyersanyag érezteti a hatását, hiszen egyben a mai nézőnek talán hosszú lehet. Ha ettől eltekintünk egy kerek egészet kapunk. Talán megjelenhetett volna az első, és az utolsó közvetlen, már-már bensőséges kép az előadás többi részében is. A hiány, azonban nem von le az értékéből. Egy biztos ez az előadás nem azonnal hat, és a lényeg talán pont ez. Gondolatokat ébreszt, és később, napok, talán évek múlva érik meg a nézőben a valódi tartalom.

Előadás után a színésznövendékek az alkotókkal találkoztak. Mindenkit érdekelt a próbafolyamat, még az olyan részletek is, hogyan került a deszkákra a “műsóder”. A kutatómunkáról is elárultak részleteket az alkotók, és az is kiderült, hogy Máté Gábor színészbarát rendező. A téma miatt jogos kérdés volt, hogyan lehet feldolgozni az ilyen helyzeteket, amikor nem fikcióról, hanem dokumentumjátékról van szó. A jelenet váltásoknál az egymás közti “Jól vagy? Minden rendben?” kérdések miértjére is megszületett a válasz. Ez a rendező ötlete volt, és érdekes mozzanata az előadásnak, egyúttal segít a pillanatnyi feszültséget is oldani. Szabó Szilvia elárulta, hogy a diákoknak a meztelenség természetes, nem hatásvadász megjelenítése volt meglepetés. A következő beszélgetésből, még sok érdekesség kiderül az iskoláról is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük