Színház a könyvtárban: Pipás Pista 2. – közönségtalálkozó az alkotókkal

erhardt_domonkos0001A Szegedi Nemzeti Színház és a Somogyi-könyvtár újabb közönségtalálkozóval kapcsolódik a Pipás Pista, mostanra már nagyon várt ősbemutatójához:  A Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában 2013. január 22-én (kedden) 16.30 órai kezdettel, az alkotókkal: Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas vajdasági rendezővel, a Pipás Pistát alakító Szabó Gabi színművésznővel, valamint Borsos Beáta színművésznővel és Barnák László színművésszel találkozhatnak az ősbemutató előtt 3 nappal az érdeklődők. A beszélgetést a színház főrendezője, Bodolay Géza vezeti.

 Kovács Frigyes színész-rendező, tanár, több délvidéki színház megalapítója először rendez Szegeden. Így vall erről a feladatról a Magyar Szó internetes oldalnak:

„Nagy megtiszteltetés, hogy épp engem kért fel a Szegedi Nemzeti Színház az ősbemutató színpadra állítására. Pipás Pista megfordult Kishomokon, Kispiacon, Királyhalmán, szabadkai kötődései is voltak, hiszem azt, részint ezért esett a választás egy vajdasági rendezőre.

Ezt a darabot nagyon sokféleképp el lehet játszani, mert még zene is van benne. A mi előadásunkban is megjelenik a zene: olyan erős indulatok dúlnak ezekben az emberekben, hogy időről időre dalra fakadnak, sokszor sírva, őrjöngve. Ezek nem betétdalok, hanem ahogy a cselekmény megy előre és egyre inkább fakadnak fel új érzelmi rétegek, új indulati impulzusok, akkor a sírva vigadó magyar lélek úgy tudja megemészteni ezeket az élethelyzeteket, ha énekel és táncol hozzá.”

Nem ez az első alkalom, hiszen az elmúlt napokban több helyszínen programok sora idézte meg Pipás Pista rettegett és legendás alakját. A Szegedi Nemzeti Színház honlapján közzétették annak atizenöt képregény-alkotónak a rajzát, akik 2012 novemberében a Somogyi-könyvtár által rendezett 4. Szegedi Képregényfesztiválon, a színház felkérésére a képregény műfajának eszközeivel alkották meg átokházi tanyavilág különös figuráját. A Somogyi-könyvtárban találkozhatott a könyvtár és színház iránt érdeklődő nagyérdemű a Pipás Pista című tanyawestern írójával, Pozsgai Zsolttal. Ugyancsak a könyvtárban vetítették a MTV Szegedi Stúdiójának archívumából Bubryák István válogatásában a „Pipás Pista és társai” címmel a szegedi tanyavilág gyilkos asszonyának dokumentumfilmjét, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel február 11-én (hétfő) 17 órától a Somogyi-könyvtár alagsori klubjában megismételnek.

A közönségtalálkozón való részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel vár a Szegedi Nemzeti Színház és a Somogyi-könyvtár.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük