Második Japán-nap Szegeden

japán nap az agórábanA Japan Foundation budapesti szervezetének támogatásával idén is megrendezésre kerül Szegeden a japán kultúrát népszerűsítő esemény. A tavaly első ízben megszervezett program nagy sikerére való tekintettel a szervezők, az IH-D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont munkatársai és a szegedi animések 2015. november 28-án 10-18 óra között a Szent-Györgyi Albert Agórában rendezik meg a kulturális és interaktív programokban bővelkedő II. Szegedi Japán-napot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Véget ért a Középiskolások Hete 2015

Középiskolások HeteIdén is sikeres volt a Középiskolások Hete Szegeden. A több éves álmából tavaly felélesztett rendezvény egyre több fiatalt mozgat meg.  Több mint másfél ezer középiskolás lakta be az Ifjúsági Házat az öt nap alatt. A művészetek mellett népszerűek voltak az interaktív tudományos programok is. A közös alkotásként idén egy oktaéder alakú föld -isntalláció készült. A fény, és a nemzetköziség témáját igen kreatívan dolgozták fel.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Középiskolás farsang az IH rendezvényközpontban

középiskolás farsang az ih cafébanKözépiskolásoknak szerveznek farsangi mulatságot az IH Rendezvényközpontban. Mint arról korábban beszámoltunk, február elején, az Ifjúsági Ház funkciót erősítendő megnyílt a D2 IH Ifjúsági fejlesztő és Médiaközpont, Az új intézményrész által szervezett programon a zene mellett jelmezverseny, közösségi játékok, fotósarok, és Élő társasjáték várja a fiatalokat.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megnyílt a D2 Szegeden

d2 megnyitóA rejtélyes név mögött egyszerű megfejtés húzódik. Az IH Rendezvényközpont által létrehozott  D2 -IH  Ifjúsági Fejlesztő és Médiaközpont, az intézmény eredeti feladatát hivatott ellátni. Az ” ifjúsági ház legyen újra a fiataloké”, program ezáltal megvalósulni látszik. A régi-új intézményrészt Majzik Balázs az Emberi Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Ifjúságügyi Főosztály, közigazgatási tanácsadója nyitotta meg. Vajda Árpád, az IH Rendezvényközpont ügyvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy minimális anyagi ráfordítással dolgoztak. Megköszönte a programhoz kapcsolódó civil szervezetek, és a munkatársak önzetlen munkáját amivel az ügy mellé álltak kipótolva a szűkös pénzügyii lehetőségeket. 

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….