Valahol Európában – közönségtalálkozó

Valahol Európában közönségtalálkozó egy pillanataA Valahol Európában az egyik legnépszerűbb magyar musical. Idén, a Szegedi Nemzeti Színház is műsorára tűzte, és javában folynak a próbák. Nemcsak profi színészek szórakoztatják a közönséget, hanem negyvenöt gyermek is szerepel az előadásban. A Somogyi Könyvtárban megtartott közönségtalálkozón, azonban csak a felnőtt szereplőkkel beszélgethettek az érdeklődők.   Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Valahol Európában – A Szegedi Nemzeti Színház színpadán

szegedi nemzeti szinhaz reszletKarácsony előtt, december 21-én mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház a Valahol Európában című darabot. Az egyik legnépszerűbb hazai musicalt, Szőcs Artur rendezésében láthatja a közönség. A nagyszabású produkcióban a színház művészei mellett 46 gyerek vesz részt. Szőcs Artur az olvasópróba kezdetén felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy a többi alkotóval és művésszel együtt egyenrangú kollégákként tekintenek rájuk, hiszen egy színpadon állnak, és éppen ezért szigorú, fegyelmezett munkát vár tőlük. Egy kattintás ide a folytatáshoz….