Véget ért a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál

Zsigmond Vilmos FilmesztiválVéget ért a 3. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál. Az utolsó napon a Kisszínházban tartott díjátadón derült ki az idei díjazottak kiléte. Az életműdíjas kivételével, mint arról már írtunk Kende János elismerése már ismertté vált korábban. Valamennyi versenyprogramban szereplő film a élvidék házban volt megtekinthető. Emellett a Csőke József teremben, és a Széchenyi téren is lehetett filmet nézni. A zárónapon a legendás A Tanú című film cenzúrázatlan változatát két helyszínen a Délvidék házban, és a Széchenyi téren is megtekinthették az érdeklődők.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Elkezdődött a 3.Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Elkezdőött a harmadik Zsigmond Vilmos FilmfesztiválImmár harmadik alkalommal rendezik a meg az operatőri munkát díjazó Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Szegeden. Idén a Belvárosi Mozi felújítása miatt az újszegedi élvidék Ház ad otthont a rendezvénynek. Programok és vetítések azonban nemcsak itt, hanem a belvárosban is lesznek. A Belvárosi Mozi jelenleg is működő Csőke József termében, és a Széchenyi téren kialakított kertmoziban is szórakozhatnak a filmek szerelmesei. Itt vetítik például a Tanú cenzúrázatlan változatát június 1-én.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Zsigmond Vilmos Filmfesztivál életmű-díj 2019

Idén Tisza túloldalán, az újszegedi Délvidék Házban, a Közép fasor 1-3. szám alatt rendezik a Zsigmond Vilmos Filmfesztivált, mivel év elején elkezdődött a patinás Belvárosi Mozi felújítása. A belvárosból, a kertvárosba költöztetett rendezvény 2020-ban visszatér a megújult-megszépült épületbe. Szeged város legrégebbi mozija 100 éves születésnapját tehát együtt ünnepelhetik a fesztivál látogatói  és a szegedi mozirajongók. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Befejeződött a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál

zsigmond vilmos filmfesztiválElső alkalommal került megrendezésre a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál Szegeden. A nemrég elhunyt Oscar-díjas operatőrről elnevezett esemény kifejezetten a pályakezdőknek kívánt lehetőséget nyújtani a szakmai megmérettetésre. A háromszáz pályamű közül mintegy harminc került a közönség elé. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pár nap a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválig

zsigmond vilmos filmfesztiválMint arról nemrég beszámoltunk, mintegy háromszáz filmet láthatnak az érdeklődők Szeged legújabb filmes eseményén. A Zsigmond Vilmos Filmfesztivál az operatőri munkát helyezi az előtérbe a díjazásnál. A háromszáz alkotás közül az előzsűri összesen 33 filmet válogatott versenybe öt kategóriában.izgalmas szórakozási lehetőséget kínálva a nézőknek. . A fesztivál néhány nap múlva megemlékezéssel, és koszorúzással veszi kezdetét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

300 film a szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztivál versenyprogramjában

300 jelentkező a Zsigmond Vilomos FilmfesztiválraA szegedi Belvárosi Mozi a város híres szülötte, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr emlékére alapította az operatőri munkát előtérbe állító filmfesztivált, amelyet idén először rendeznek meg május 10-13 között. A nevezési határidő március 1-én éjfélkor járt le, s a beérkezett pályaművek mennyisége a szervezők legoptimistább várakozásait is felülmúlta. Egy kattintás ide a folytatáshoz….