Thealter 2013 – Interjú Balog Józseffel

thealter_2013_logoIdén 23. alkalommal rendezik meg a THEALTER-t, a hazai színházi élet egyik, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseményét. A kiváló minősítésű művészeti fesztivál július 19-27. között várja a Szegedre látogató színházkedvelőket. A független társulatok mellett neves kőszínházi művészeket is láthat a közönség. A nyitó előadás a szegedi Metanoia Artopédia: Mutatványosok az Alkimisták utcájában című magyarországi bemutatója.

A fesztivál díszvendége idén Horváth Csaba, a Forte Társulat alapító-vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója nyerte el.
A Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus két előadását láthatják a nézők. A Toldit az Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztálya mutatja be Arany János klasszikusa nyomán osztályfőnökük, Horváth Csaba rendezésében, a Forte Társulat pedig az Agota Kristóf: A nagy füzet című előadással szerepel a fesztivál programjában.

A hazai független színházi előadások közül látható lesz Gergye Krisztián Társulatának tavaszi bemutatója, az opera amorale – amorális opera egy elvonásban, a(e) Bizottság nyomában című összművészeti produkciója. A fesztivál vendége lesz az újonnan nyílt Átrium Film-Színház első, a Kulturbrigáddal közösen színpadra állított előadása. Martin McDonagh: Vaknyugat című darabja, melyet Gothár Péter állított színpadra. Welsh atyát Alföldi Róbert játsza.

THplakat2013_kicsi (1)Ismét Szegeden vendégeskedik Pintér Béla és Társulata A 42. hét című előadással, melynekmegyik főszerepét Imolát, Csákányi Eszter formálja meg. A fesztiválon a fiatal utánpótlásnak is helye van. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata  A legnagyobb magyar címmel készít utcaszínházi produkciót, és látható lesz a pécsi Janus sr. Balkán című, a XXIV. Országos Diákszínjátszó Találkozó közönség- és alkotói díjas előadása.

Idén visszatér Szegedre a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó szlovén Via Negativa. A Balkán kapcsolat című programban három előadást mutatnak be: Először jár Szegeden a svájci Dimitri Színházi Iskola képviseletében Raúl „Nene” Vargas Torres. A kolumbiai alkotó Én vagyok te… című produkcióját láthatják a nézők. Visszatérő vendég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, amely idén Az ember komédiája című, Sziveri János alakját és művészetét felidéző produkciót mutatja be. A fesztivál programjában helyet kapott az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület új bemutatója is, Theo Herghelegiu: nyú Jork, nyú Jork (Zelda Was Not from Here) című előadása is.

thealter2013staj042Az idei fesztivál programjának fontos része a műhelymunka. A THEALTER Tea for Two elnevezésű tréningkurzus vezetésére idén a fesztivál díszvendége, Horváth Csaba és a Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas táncos-koreográfusa, Juronics Tamás vállalkozott. A Játszani is engedd műhely együttműködő partnere a Karaván Művészeti Alapítvány és a szegedi roma tanoda, és visszatér két interaktív utcaszínházi produkcióval az Utcaszínházi Alkotóközösség is.

A tervek szerint színes, ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány idén sem, az egész estés színházi előadások mellett kiállítást és zenei programot is kínálnak majd. Tavaly sikeres volt a Kritikus szekció, így idén is találkoznak az alkotók és a kritikusok. A részletekről Balog József fesztiváligazgatót kérdeztük:

A részletes programról július elsejétől a fesztivál honlapján, valamint a Facebookon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük