THEALTER 2019: fókuszban a nők és a nemzetközi alkotók

THEALTER 20199 nap alatt, 9 helyszínen 32 csapat 30 produkcióját nézhetjük meg a szegedi THEALTER fesztiválon, amelyre 2019. augusztus 2. és 10. közt várják a kortárs színházi szcéna rajongóit. A kínálat kiemelten foglalkozik a női témákkal, illetve hangsúlyosan lesznek jelen a programban nemzetközi – cseh, szlovák, szlovén és román – produkciók. Most is indít workshopot a fesztivál, méghozzá a világhírű Ivo Dimcsevvel. A részletes program már megtalálható a honlapon, a jegyértékesítés július 27-én kezdődik.

Huszonkilencedik alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a THEALTER nemzetközi színházi fesztivált. 2019. augusztus 2. és 10. között várják az érdeklődőket a hazai független szcéna és a régió legizgalmasabb színházainak előadásait bemutató programsorozatra, melynek fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga különleges hangulatú épülete és kertje. Színházi pezsgéssel telik meg azonban a város több pontja is a 9 nap alatt, hiszen játszanak még többek közt a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kisszínházában, sőt a Csillag börtönben is.

Női témák és Női alkotók a középpontban

 Az idei műsorkínálatban számos olyan produkciót találni, melyek kimondottan női témákkal foglalkoznak. Ebbe a sorba illeszkedik például az Örkény Színház stúdióelőadása, Az üvegbúra. A Sylvia Plath regénye nyomán született előadás a huszadik század kultuszműve, mely a nővé válás stációit mutatja kíméletlen őszinteséggel. A Szegeden már táncosként és koreográfusként is sikerrel bemutatkozott Widder Kristóf rendezésében fiatal tehetségek, Zsigmond Emőke, Kókai Tünde és Dóra Béla alakítják a történet szereplőit.

Mészáros Piroska monodrámaként prezentálja saját életének egy szeletét a Call girlben: az átmenetileg feladat nélkül maradt színésznő pár éve multinál kezdett el dolgozni, ezt fogalmazta szövegkönyvbe, a Manna Produkció előadását pedig Spáh Dávid rendezte meg. Markó-Valentyik Anna egyszerre játszik huszonéves színésznőt és lépteti színre annak nyolcvanéves, báb változatát az Alaine – ideje a meghalásnak című produkcióban, melyet Ladányi Andrea Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, rendező-koreográfus álmodott színpadra. Polcz Alaine szövegei és Karády Katalin dalai kelnek életre a KL Színház megrázó produkciójában, mely a Legjobb monodráma  előadás díját hozta el az idei MOST-fesztről

Queendom címmel a kortárs színház, a fizikai színház és a dragshow-k metszéspontján egyensúlyoz Szabó Veronika izgalmas fantáziája. Improvizációs technikákkal női és férfi ábrázolásokat vonultat fel a reneszánsztól a mai popkultúráig, nyolc művésznő segítségével. A KV Társulat Euripidész drámája nyomán alkotta meg a Médeia című előadást, mely ebben a változatban a nők kiszolgáltatottságáról és egy krízishelyzet megoldási lehetőségeiről szól. Czukor Balázs rendezésében Radnay Csillát, Spiegl Annát, Száger Zsuzsannát és Urbanovits Krisztinát láthatjuk.

Nemzetközi produkciók

Idén Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és Romániából érkeznek alkotócsapatok Szegedre, többen elsőként mutatkoznak be Magyarországon. A cseh Tereza Ondrová és a szlovák Peter Šavel a romantikus kapcsolatok sokféleségét térképezik fel az As Long As Holding Hands című táncprodukcióban, amely „talán a legszórakoztatóbb előadás a szerelemről ebben a műfajban“. A kolozsvári Reactor csapatának 99,6% című előadása, amely elnyerte az idén először kiosztott Halász Péter-díjat, a romániai centenáriumi évfordulóhoz kapcsolódó színházi-kulturális kísérlet, amelyben fiatal román és magyar színházi alkotók rápillantanak az elmúlt 100 év szeretettel és gyűlölettel eltelt korszakára, és ebben önmaguk (etnikai) identitásélményeire. Szlovéniából két produkció is érkezik. A Moment – Zavod EN-KNAP s 2.0 című darabja az ambícióról szól. Alkotói, Uroš Kaurin és Vito Weis a fiatal szlovén színészgeneráció elsőrangú képviselői, ebben a darabjukban is arról akarják meggyőzni a nézőket igen hatásosan, hogy ez az Előadások Előadása, ők pedig a lehető legjobb színészek… A 6 címet viseli a Slovensko Mladinsko Gledališče, azaz a Szlovén Ifjúsági Színház valós eseményeken alapuló  előadása. A csapat Szlovénia egyik legrégebbi színháza, ma pedig az egyik legizgalmasabb, leginnovatívabb társulata. A produkció hat fiatalkorú menekült kálváriáját mutatja be, ahogy egy város intézményrendszere próbálja „megoldani” az elhelyezésüket. Az alapvető kérdéseket felvető minimalista előadás 2018-ban elnyerte a Maribori Színházi Fesztivál fődíját.

Workshop Ivo Dimcsevvel és kritikusműhely

 A fesztivál idén is lehetőséget biztosít a művészeti képzésben résztvevő hallgatóknak, hogy színházi kurzuson ismerkedjenek egymással és új metódusokkal. Különleges alkalom lesz az idei. A bolgár származású, jelenleg Londonban élő koreográfus, előadóművész, Szeged visszatérő vendége, Ivo Dimcsev tart mesterkurzust, Tégy magadnak egy szívességet! címmel, melynek fókuszában a szólóelőadás fejlesztésének különböző lehetőségei állnak. Ivo Dimcsev a performanszművész, a tánc, a színház, a zene és multimédiás eszközök sajátos és színes keverékét alkalmazza előadásaiban. Neve mára fogalom, a világhírnév előtt Szegeden játszott először Magyarországon. Az augusztus 3. és 7. között tartó workshopot munkabemutató zárja majd.

Idén is fogadja a résztvevőket a blog jr., a THEALTER kritikusműhelye. A jelentkezők próbanaplót és fesztiváltudósításokat írnak Jászay Tamás, a Revizor kritikai portál kritikusa, szerkesztője, egyetemi oktató mentorálásával.

A 2019-es THEALTER teljes programja a fesztivál honlapján már elérhető, a jegyértékesítés az előadásokra július 27-én kezdődik. A tavalyi évhez hasonlóan online is lehet majd belépőt vásárolni a produkciókra, szintén a honlapon keresztül. A fesztivál a következő időszakban újabb részleteket árul majd el az idei műsorral kapcsolatban, amely számos további zgalmas produkciót tartogat.

A THEALTER Fesztivál fő támogatója Szeged Város Önkormányzata, valamint az EMMI és a Nemzeti Kulturális Alap. A szakmai workshopok az EFOP-1.2.2 -15-2016-00218 számú projekt keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósulnak meg