Szegedi Pinceszínházban játsszák Jean Paul Sartre, Zárt tárgyalás című darabját az Impro társulat tagjai. Aki olvasta Sartre könyvét, már sejti, hogy nem kell bírói magaslatot, kínzóeszközöket keresni a színpadon. Nem is igazán férne el, ilyen kis térben. Nemrég beszélgettem Üllei Kovács Gizella rendezővel, aki elmondta, ők az abszurd részét emelik ki a műnek. A darab egy szobában játszódik, így nincs szükség nagy térre, különleges díszletekre. Annál inkább megragadó színészi játékra. Egy olyan helyen, ahol közel van a közönség, és a díszlet sem segít sokat, ott a színésznek többet kell dolgoznia, hogy az illúzió meglegyen. A cselekmény három kanapé körül játszódik, amit a színpadon egyedi színnel megvilágított széksorok jelképeznek. A szoba berendezése még egy szobor, és egy papírvágó kés. A darab elején a szereplőkre jellemző tárgyak kerülnek még a térbe. A többi már a színészek dolga.

A szereplők fehér ruhája jelképezi a aktuális (halotti) állapotukat, amiben azonosak. Az eltérő múltjuk is tükröződik az öltözetükön. Az arisztokrata, a polgár, és az egyszerű alkalmazott jól elkülönül egymástól. Akülönbségek azonnal láthatók, azazonosság folyamatosan derül ki. A párbeszédek, és a színészi játék hamar elfeledteti a közönséggel a külső körülményeket. Figyeltem a nézők reakcióit, és az első néhány mondat után már mindenkin látszott, hogy csak a színpadra figyelt. Ez mindenképpen a színészi játékot dicséri. Hasznos ha az ember ismeri a mű írott formáját – mint általában minden színműnél – azonban, olyanoknak is élvezetes az előadás, akik nem rendelkeznek mélyebb olvasmány élménnyel. A néző látja a színpadi eseményeket, mégis,használnia kell a fantáziáját is. A szereplők csak akkor néznek a közönség felé, ha a gondolataikat halljuk, vagy épp letekintenek a földre. Így egy külön teret hoznak létre, amibe a néző kívülről tekint be, mégis úgy érzi, ott van a szobában.

A fények nemcsak hangulat megteremtésében segítenek, hanem az egyes karakterek tulajdonságait is megjelenítik. Az ülőhelyek színe, a síron túli félhomály, mind a fények játéka. A jól komponált színek megteremtik a szükséges feszültséget, és egyfajta bensőséges légkört. A három eltérő személyiségnek ez lesz az új, pokoli otthona, ahol akár akarják, akár nem, együtt kell „élniük”. Sartre nagyon jól ábrázolja a pszichikai kínzás fájdalmát, ami sok esetben rosszabb a fizikai fájdalomnál. A hagyományostól eltérő pokol felfogás rávilágít az emberi tudat sebezhetőségére. Miközben a színpadon az idegek játéka zajlik, az abszurd felfogásból eredő humor is megfigyelhető, de nem hangsúlyos. A bevezetőben, és a feszültség oldó pontokon kap szerepet.

Összességében jól kitalált,  intenzív színészi játékkal, szórakoztató rendezéssel találkozik aki ellátogat a Szegedi Pinceszínházba, az Impro-stúdió előadására.