Gyermekkönyvhónap decemberben a Somogyi-könyvtárban

gyermekkonyhonapsomogyiKiemelt szerepet kapnak a gyermekek az év utolsó hónapjában. A kortárs gyermekirodalom jeles képviselőivel találkozhatnak gyermekek, és szüleik. Baba-mama klubfoglalkozásokon kapnak gyakorlati tanácsokat a résztvevők, hogyan szerettessék meg az olvasást, és a könyveket gyermekeikkel. A gyermekkönyvhónap Csongrád megyei rendezvényeinek egyik támogatója a Nemzeti Kulturális Alap. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan is lesznek kézműves foglalkozások, és több kiállítás nyílik majd.

„A kortárs gyermekirodalom képviselőit testközelbe hozva nyújtunk játékos szépirodalmi és ismeretterjesztő élményt, tapasztalást egyrészt pályázati támogatásból másrészt partnerkapcsolati tőkénk bevonásával.” -tudtuk meg Andóczi Balog Évától a Somogyi-könyvtár PR munkatársától. Mindjárt a hónap elején, Csapody Kinga, a Manó Könyvek Kiadó főszerkesztője a gyakorlatban mutatta be hogy érdemes az egészen kicsikkel foglalkozni annak érdekében, hogy később is érdeklődjenek a könyvek iránt. December 10-én délután 2 órától a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában (meghívott osztályokkal) találkozik Lackfi János és Szabó T. Anna, akiknek gyermekversei segíthetik a legkisebbeket abban, hogy hétköznapjaik része lehessen a vers, amelyben megjelennek a leghétköznapibb dolgok is.

Decemberben a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtára indít interaktív játéksorozatot Vár – játék – irodalom címmel, amelynek zárásakor Schmuck Ottóval találkozhatnak majd a játék résztvevői és követői.
A gyermekkönyvhónap hagyományai a hetvenes évekre nyúlnak vissza. Gyermekkönyvhetek után a kilencvenes évekre fokozatosan, alakult ki a gyermekkönyvhónap. Az évek során sok változáson ment keresztül, de mindig az olvasás, és a könyvek szeretete volt a fő üzenet. Az aktuális sztárokon, kívül a fiatal tehetségek is szerepeltek a programban. Ez így lesz idén is.

A többi körosztályra is gondolva, a mesterségeket bemutató sorozatban ezúttal az asztalosmesterséget ismerhetik meg a látogatók december 13-án. A Somogyi-könyvtár és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös tárlatsorozata egy-egy helyi hagyományokkal rendelkező mesterség könyves emlékeit, ábrázolásait mutatja be. A kiállítást 2013. december 13-án, pénteken 16 órakor Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitja meg. Ezt követően dr. Babik Barna orvos mutatja be a kismesterségek tárgyi emlékeit őrző gyűjteményét, illetve annak kiállított darabjait. Az ünnepélyes esemény zárásaként kerül sor a kamara által kinevezett mestervizsga-bizottsági elnökök megbízóleveleinek átadására.

A következő beszélgetésben Andóczi Balogh Éva elárulja, milyen kvízversenyen vehetnek még részt a fiatalok, és szó lesz a karácsonyról. is

NKA_20_eves_logo_CMYK500p

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük