Az idei szabadtéri utolsó bemutatója, a harminc éves István a király. A Szörényi – Bródy szerzőpáros rockoperája hamar kultusz darabbá vált. Sokak szemében szentségtörés lenne hozzányúlni. A szerzők azonban látva a Kőműves Kelemen című darabjuk sikerét, Alföldi Róbert rendezésében, úgy döntöttek, hogy az István a királyt is rábízzák. Egy biztos mindenképpen érdekes darab született.

Luxusautón érkező menyasszony, trabantos lúzerek, kaszás népfelkelők, és gépfegyveres erőszakszervezet. Világító keresztek, és egy karizmatikus főpap aki mindent irányít a háttérből. A koronára emlékeztető díszlet két szintjén játszódik a cselekmény. A felső részen a zenekar, valamint  az elit, a színpad szintjén, az alárendeltek láthatók. Az eredeti korba álmodott dalszövegek néha furcsán hatnak a modern környezetben. Ám figyelembe véve az emberek érzékenységét a darabbal kapcsolatban, érthető, hogy ezen nem változtattak. Alföldi Róbert többször elmondta, hogy csak ott illesztenek be néhány mondatot, ahol dramaturgiai szempontból fontosnak ítélik. Ez mindjárt az elején megfigyelhető István és Gizella találkozásánál. Majd Géza fejedelem is közbeszól közvetlenül halála előtt a „Nem kell olyan Isten” kórusba. A maradék két – három betoldás felfedezését rábízzuk a nézőkre.

Az előadás követi az eredeti történetet, csupán a hely, és a közeg változott a mai korra. Igaz ugyan, hogy a valóságban nem volt olyan nagy kontraszt István és Koppány serege között, mint jelen rendezésben a kapák, kaszák, és a gépfegyverek között, de ezt tudjuk be a művészi szabadságnak, és az erős kontrasztábrázolásnak. Látványban mindenképpen zseniális megoldásokat láthatunk. Nagyon jól érzékelhető az alkotók mondanivalója. Többeknek sokkoló lehet, szembesülni a történet, és jelen korunk közti párhuzammal, ám mint a főurak éneklik: „Minden kornak rendszere van”

Színészi alakítások tekintetében azt látjuk, amire számítani lehetett. A dalok előadása valóban közelebb áll a hétköznapok beszédstílusához, ám ahol ki kell tartani, ott bizony ki kell tartani azt a hangot. Ez a művelet, pedig sietős léptekkel már nem is olyan egyszerű. Igen sietős léptekkel, mert bizony nagy színpadon nagy távolságokat kell megtenni. Tapasztalt szem, néhány alkalommal észreveheti, hogy miért is nagyobbak a szünetek, melyekről a rendező úr is beszélt több alkalommal.

Az első pillanatban meggyőző a táncosok összhangja. Ez meg is marad az előadás végéig. A néptánc elemekkel bőven tűzdelt koreográfia szép művészi élményt nyújt. A tömeg, hol egyik, hol másik oldalhoz húz, hol pedig kettéválik. Takar, ahol kell, és együtt mozog mintha egy lény lenne. Látszik a sok munka. Remek ötlet a rocksztár Torda akit Novák Péter alakít. A halála után kulcsfontosságú pillanatokban megjelenő Géza fejedelem, szintén.

Összességében egy remek darab, jól átgondolt rendezői koncepció, és szép színészi játék jellemzi az előadást. Szórakoztat, és gondolkodtat, szembesít az örök igazsággal miszerint a történelem ismétli önmagát. Talán gyakrabban, mint gondolnánk. Tanulságos, de semmiképpen nem nevezhető archaizáló műnek. Egy új darab született, a régi alapjain.