A Szegedi Szabadtéri Játékok meghirdette következő évadát, mely az eddigi évekhez hasonlóan, mindenki számára kínál szórakozási lehetőséget. A Dóm téri öt bemutató között saját önálló produkció, továbbjátszás és az Ajándékkoncert is helyet kapott. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig 2023-ban is lesz koncertsorozat. A repertoárban taláhatók könnyed, és komolyabb, elgondolkodtató darabok is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Címke: Szegedi Szabadtéri Játékok
Superbrands díjat kapott a Szegedi Szabadtéri Játékok
Ismét Superbrands díjjal tüntették ki a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A független szakértőkből álló zsűri idén második alkalommal ítéli oda hazánk legnagyobb szabadtéri színházának a nívós elismerést. A Szabadtéri tizenegy év után nyerte el ismét a díjat. A közel százéves teátrum folyamatosan fejlődik, idén is több technikai fejlesztést sikerült megvalósítani a játszóhelyeken. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szegeden próbál a Chicago stábja
Elkezdődtek a Chicago musical Szegedi próbái a Szegedi Nemzeti Színházban. Az első sajtónyilvános próbán Barnák László köszöntöütte a jelenlévőket. Többek között kiemelte, hogy a négy Dóm térre tervezett produkció közül kettő A Szegedi Szabadtéri Játékok önálló előadásként valósul meg. A La Traviata után itt a Chiocago. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elkezdődtek a La Traviata próbái
A Stzegedi Szabadtéri Játékok idei operabemutatója ismáét egy klasszikus, szinte beavató előadásnak is beillő darab a Traviata lesz. Grandioózus díszlet, remek szereposztás, és kiváló mű. Kell ennél több? A közönség minden bizonnyal megelégedne már ezzel is. Juronics Tamás a darab rendezője azonban a közös munkában látja a siker titkát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Néptánccal indult az idei Szabadtéri Játékok
Szabadság, szerelem – Petőfi a vitéz címmel tánc-szín-játék előadást láthatott a közönség a Dóm téren. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Szeged Táncegyüttessel és a Tiszavirág Táncegyüttessel kiegészülve Petőfi életének főbb állomásait táncolta el. Az ősbemutatót megelőző nyitóceremónia keretében Botka László polgármester Szeged Város aranyérmével köszöntötte az idén nyolcvanöt éves Pál Tamás karmestert. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ajándékkoncert 2022
Idén sem marad el a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Szmfonikus Zenekar közös produkciója az Ajándékkoncert. A nagyszabású komolyzenei koncertre minden évben hatalmas az érdeklődés. Az eseményt, július 13-án rendezik meg a Liszt-díjas Pál Tamás karmester dirigálásával. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Épül a Szabadtéri a Dóm téren

Tetőt kapott az Újszegedi Szabadtéri Színpad
Elkezdődtek az előkészületek a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi helyszínén is. A szokásos feladatok mellet az új színpadfedés építése adott munkát az építőknek. A szabadtéri programok esetében mindig nagy kockázatot jelent az időjárás, mely akár komoly károkat is okozhat az infrastruktúrában. Színház esetében azonban már egy komolyabb eső is hátráltathatja a kezdést. Ezt már biztosan tapasztalta a Szabadtéri Játékok közönsége is. A fejlesztésnek köszönhetően várhatóan ,kevesebb problémát kell majd megoldani az időjárás miatt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Juronics Tamás lesz a Traviata rendezője
A szegedi Szabadtéri Játékokon Juronics Tamás rendezésében látható majd a Traviata Verdi klasszikusa a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként kerül a Dóm térre. Az operajátszás hagyományosan a Dóm térhez kötődik. Juronics Tamás nem először rendez a Szabadtérin. A Szegedi Kortárs Balett előadásai mellett legutóbb Mozart Szöktetés a Szerájból című daljátékát állította színpadra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Színház és koncertek Újszegeden
A Dóm tér után nyilvánossá váltak az Újszegedi Szabadtéri Színpad 2022. évi eseményei is. Idén több koncert is lesz az ikonikus helyszínen. Jegyeket és bérleteket is lehet már vásárolni. A ligetben található színpadon, június 22-től láthatja a közönség többek között, Boban Markovics Orkestar, a Budapest Bár , Dés László , a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János koncertjét. A színházat idézi majd Rost Andrea születésnapi koncertje. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Már lehet vásárolni jegyeket a Szegedi Szabadtéri 2022-es előadásaira.
Meghirdette 2022-es Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A repertoárba a közkedvelt musical műfaján túl tánc- és különleges koprodukcióban létrejövő operabemutató is került. A meghirdetéssel egyidőben elkezdődött a jegy- és bérletértékesítés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….