A-Híd Belgrád és Budapest között

vizilabdaVagy mondhatnám, Hódmezővásárhely és Szeged között. Az A-Híd Szeged VE ugyanis egymás után szállítja a rangadókat, és eleddig a ragadós győzelmeket egyre szélesebb rajongótáborának. November 14-én, szerdán Budapesten értesültem arról, hogy a Szeged a tavalyi évhez hasonlóan megint legyőzte a Partizan Belgrád együttesét a legrangosabb európai vízilabda kupában.

Ez nagy dolog akkor is, ha már tavaly is elhangzott, ez a Belgrád nem az a Belgrád, amely 2011-ben megnyerte ezt a sorozatot, de mindig hozzá kell tenni, ez a Belgrád még mindig erős, már csak azért is, mert a bivalyerős szerb vízilabda emlőin nevelkedik. A végeredmény 8-7, ami alapján bátran kijelenthető, hogy a Vincze Balázs csapata megnyerte a csoportját a Bajnokok Ligájában, és kedvező helyzetben várhatja az egyenes kieséses szakaszt.

Nincs túl sok idő pihenni, mert egy Szőnyi úti könnyebbnek ígérkező BVSC elleni összecsapás után a Vasas látogat Szegedre. Az összecsapás 23-án pénteken 18.30-kor kezdődik. A Vasas sajnos szintén egy zászlóshajója az európai klubvízilabda válságának. Legnagyobb támogatójának kiválása miatt nem indult el a fenti Bajnokok Ligájában, pedig helye a csoportkörben biztosított lett volna. Sőt, mindezek mellett még meg is gyengült Földi László együttese, Decker Ádám éppen a Szegedet választotta, de eligazolt az egyébként friss igazolás Tóth Márton, a center Vörös Viktor és Kiss Gergely is.

Ettől gyenge lenne a Vasas? Dehogyis! Hiszen még mindig ott játszik a legnagyobb tehetség Vámos Márton, aki nem mellesleg a november 10-i, 10-9-es szegedi győzelemmel zárult elődöntőben négyszer terhelte meg a szegedi hálót. Nem mellesleg van abban valami, amit a Vasas honlapja ír róla, hogy idén már kilép az ígéretes tehetség kategóriából, amit mi sem bizonyít jobban, mint a fentebb leírt teljesítménye. A csapatban találjuk még Katonás Gergelyt, aki már nem az első virágzását éli, a mindig életveszélyes Drasko Brguljant, aki ráadásul mindig ficánkol a Szeged ellen, nem is beszélve Steinmetz Ádámról, a magyar mezőny egyik legerősebb centerjátékosáról, és hasonló mondható el Hárai Balázsról is. Kérdéses, bár valószínű a kiváló kapus, Nagy Viktor játéka.

Szóval világsztár akad bőven az ellenfélnél, ami esetleges könnyebbség lehet, az a viszonylag rövid cserepad. Ettől persze egyáltalán nem lesz egyszerű a meccs, mert ki tudja, hogy nem fog-e ki szenzációs napot Takács Bálint, Angyal, az új német szerzemény, Oeler. Mindenképpen érdemes lesz a november 23-i rangadóra kilátogatniuk a szegedi drukkereknek, mert kell a bíztatásuk ahhoz, hogy továbbra is 100%-os maradjon idén Vincze Balázs alakulata.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük