Csepregi Imre a Legmenőbb Tanár Szegeden

Csepregi Imre a Legmenőbb Tanár Szegeden 2022-benMint arról korábban beszámoltunk, két év szünet után, idén újra megrendezték Szeged legnagyobb középiskolás művészeti seregszemléjét a Középiskolások Hetét, azaz a Kö7-et.  A 2014-ben újraindult programsorozat célja, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljon fiatal tehetségeknek. 2019-ben, a tehetségek mellett megalapították a szervezők a Szeged Legmenőbb Tanára díjat, melyet a Kö7 utolsó napján adnak át az adott évben legtöbb szavazatot kapó oktatónak. Vándordíjként, mindig az előző év díjazottja adja át utódjának. Egy tanár csak egyszer kaphatja meg az elismerést.

Ahhoz, hogy valaki elnyerje ezt a címet, egy diákjának jelölnie kell, és ha a a jelölt vállalja, akkor szavazás dönt melyet idén a Facebookon és az Instagramon lehetett  megtenni. A legtöbb szavazatot 2022-ben Csepregi Imre az Alföldi Agrárszakképzési Centrum (Alföldi ASzC) Kiss Ferenc Erdészeti Technikum tanára kapta. A díjat az előző nyertes, Paja László a Deák Ferenc Gimnázium tanára adta át. Gratulálunk Csepregi Imrének!