Egy korszak lezárult – elhunyt Szurdi Zsolt

Szurdi ZsoltLezárult egy korszak a szegedi zene történetében.  Nem sokkal hatvannegyedik születésnapját követően, hosszú betegség után április 14-én elhunyt Szurdi Zsolt, a Rock Klub és a Gőzerő zenekar alapítója. . A Szegedi Ifjúsági Napok lángját több, mint tíz évig őrző zenész színes életutat tudhat maga mögött. Önmagát népi rockernek titulálta, ami tényleg illett zenei pályafutására. A Gőzerő zenekar, és a Rock Klub alapítójaként a hagyományőrzés mellett a tehetségeket is felkarolta. Tevékenységét 2016-ban Szeged Kultúrájáért Díjjal ismerték el.

Első zenekarát Ciklon néven, még iskolásként alapította. Elmondása szerint nehéz gyermek volt. Nem akart tanulni, csak zenélni. Zenei tanulmányaiban énektanár édesanyja támogatta, hiszen már hatévesen zongorázni tanult, majd miután testvére megunta, bátyja gitárját is megkapta. Később rájött, hogy a zene nem elég az életben. Esti tagozaton tanult tovább a Ságváriban, majd a Zene Konzervatórium ütős hangszer szakán végzett tanulmányokat. A Zeneművészet Főiskola ütő-karvezetői szakot is befejezte.  Tizennyolc évesen Sebő Ferenc zenekarát hallva döntötte el, népzenész lesz. Citerát vett, utána, hegedülni tanult, mert „egy zenekarban a hegedű az úr” a többiek csak kísérik. Népzenei klubot alapítottak, és sok helyen játszottak. A népzene azonban nem zárta ki a rocker életet.

1987-ben megalapította a Gőzerő zenekart. Itt ötvözhette a rockot a népzenével, ami mai napig sikeres.  A folk elemekkel színesített rockzene, ma is reneszánszát éli. Több, ma már világhírű együttes ebben a műfajban lett sikeres. Zsoltot rendszeresen hívták városi rendezvényekre, szólóban is fellépni. Utóbbi időben fiával, Gergővel Szurdi -duóként adtak ízelítőt a népzene színes világából. Három gyermeke közül Gergő került legközelebb a zenéhez. Zsolt, több, mint nyolc évig tanította fiát tekerőlanton játszani. Ez a különleges hangszer adja a Dél-Alföldi táncházak jellegzetes hangzását. Egy teljes zenekar rejtőzik a nyenyerében.  Ezért is lett egyik kedvence Zsoltnak a hegedű mellett.

A negyedszázados Gőzerővel a Médiakommandó munkatársaival készítettünk közös interjút:

Zsolt álma egy saját klub volt. Mintegy harminc klub működött anno Szegeden, de szeretett volna egy olyan helyet, ahol a rockzene a fő irány. Mindegyik klubnak volt saját zenekara, és vetélkedőket is szerveztek közöttük.  Az ötlet bevált, és az évtizedek alatt rengeteg fiatal tehetség mutatta meg magát az akkori Rock Klub színpadán. A nemzetközileg elismert Nevergreen, például a Rock Klubban tartotta első próbáit.  Nemcsak szórakozóhelyként szolgált a hely, hanem próbateremként, egyfajta zeneiskolaként is. Zsolt biztosított hátteret a fejlődéshez.

KÖ7-Szurdi ZsoltZsolt rengeteg hangszeren tudott játszani, és ezeknek az eszközöknek a történetét is ismerte. Rendszeresen tartott rendezvényeken, és iskolákban úgynevezett hangszersimogatókat, ahol ki lehetett próbálni, ezáltal megkedvelni valamelyiket.  Tanított zeneiskolában, és általános iskolában is.  Sokáig a rock klub volt az élete, de amikor a Juhász Gyula Művelődési Házat bezárták elkezdett tanítani a József Attila Általános Iskolában.  Szeretett gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozni. Szívesen tanította a „nehéz gyerekeket” is. Emlékezett a fiatal énjére, és tudta, hogyan kell bánni velük.  Tele volt szeretettel, és ezt a gyerekek értékelték.

szurdi zsolt SZIN összmuveszeti terA Szegedi Ifjúsági Napok lángját is őrizte Szurdi Zsolt, 1989 és 2002 között. Ő szervezte a ma már az önkormányzat által patronált rendezvényt.  Az akkori Rock Klub égisze alatt a kornak megfelelően magas színvonalú szórakozási lehetőséget biztosított a fesztivál minden zeneszeretőnek. Nem utolsó sorban életben tartott egy olyan eseménysorozatot, melyre ma újra büszke Szeged. Miután a város átvette  a SZIN szervezési és finanszírozási feladatait, Zsolt segítette az új szervező gárda munkáját, és fel is lépett zenekarával.

Szabadidejében leginkább gyakorolt, és tanított, de fiatal kora óta minden nap lejárt úszni. Szeretett futballozni is. Szívesen beszélgetett bárkivel, segítette a tehetségeket. Készségesen adott interjút, ha zenéről volt szó. Nem véletlenül szólították őt „Papának”A zene volt az élete, és a zene szeretetére tanított mindenkit, hiszen elmondása szerint ő csak jót kapott a zene által. Ezt a sok jót akarta tovább örökíteni. A „Papa” most elment, halálával értékes embert veszített Szeged zenei élete. Én még gyerek voltam, amikor megismerhettem a népzenész Szurdi Zsoltot, a Szeged Táncegyüttesben. Idővel a rockert, és a név mögött rejtőző embert is.  Zsolti egy biztos pont volt a fiatalok számára, és mindenkinek, aki kapcsolatba került vele, rendezvényszervezőként, újságíróként, zenészként, vagy csak hallgatóként nézőként.Betegsége ellenére aktív életet élt, amíg egészsége engedte. 2016-ban, munkásságát elismerve Szeged Kultúrájáért Díjjal tüntették ki. Természetesen,büszke volt erre, de ő nem az elismerésekért dolgozott. Életműve, és kedves személye példa lehet mindenkinek. Még sokáig emlékezünk rá.