A magyar röplabda, mint olyan dolog a tág köztudatból körülbelül 2003-2004 táján kiveszett. Még ha ez a mondat most erősnek is hangzott, bizony igaz. Mert ekkor volt utoljára életképes válogatott Magyarországon, akkor a férfi szakágban.
Emlékszem azokra az időkre, amikor édesapámmal együtt szinte állandó hétvégi programunk volt az akkor Papiron/ Medikémia cégek neveit viselő szegedi röplabda csapat mérkőzéseire a kilátogatás, amely csapat sokáig bajnokesélyes volt, majd 1995-ben be is váltotta önmagát, mint ígéretet.
Emlékszem arra, mert rádión hallgattam a közvetítést, amikor Magyarország a 2001-es Eb-selejtezők utolsó körében idegenben 3-2-re legyőzte Horvátországot, és ezzel kijutott a csehországi Európa-bajnokságra (pedig állítólag a görögök, akik reménykedtek egy horvát győzelemben, és a saját kijutásukban, még egy hellén nyaralási ajánlattal is kecsegtették a mérkőzésnek tét nélkül nekivágó délnyugati szomszédainkat). Mint ahogy emlékszem arra is, amikor 2003-ban az utolsó meccsünkön csak a nálunk papíron gyengébb belgákat kellett volna legyőznünk, hogy ismét kijussunk az Eb-re. Nem sikerült.
Azóta pedig a világ férfi és női szinten is elment mellettünk. Nem elsősorban azért, mert nem lettek volna jó játékosaink, hanem azért, mert míg a mi ellenfeleink rendszeresen indultak az Európa-, vagy Világligában, és szépen megerősödtek, a Magyar Szövetségnek erre nem volt pénze, a válogatottak pedig leépültek. És ez vonta maga után a klubcsapatok gyengülését is, a színvonal mellett pedig a férfi fellegvárak kivételével az érdeklődés lanyhulását is.
Hogy mi történt a tisztújításon kívül a szövetségben 2 éve, milyen pénzügyi átrendeződések vették kezdetét, egyrészt hosszabb terjedelmű írás lenne kideríteni, másrészt előttem ezt sokan megtették már, harmadrészt engem, mint mezei szurkolót a következők érdekelnek:
A magyar női válogatott már a tavalyi Európa Ligában is indult, sőt, mérkőzéseket is nyertek már. Idén pedig, ha az abszolút topfavorit bolgárokat még nem is sikerül megverni, a másik két ellenfél, Törökország és Románia már nem veheti félvállról a magyarokat. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, a magyar lányok utánpótlás szinten szokták magukat képviseltetni az európai seregszemléken.
A fiúk mondhatni az abszolút kezdő szituációban vannak. Eddig mind a 6 meccsüket elveszítették, a két körben Csehország, Montenegró és Spanyolország ellen. De talán nem is ez a lényeg. Hanem az út, hogy játszani tudnak, összeszokni, és ha megint lesz néhány jó magyar játékos, mint volt 10-15 éve, akkor nem a sorsdöntő mérkőzések előtt kell egy héttel összeszokniuk.
A válogatottakkal pedig visszatérhet valami abból a bizonyos 30-35 évvel ezelőtti röplabda lázból, ami az egész országban, és abból, ami 14-20 éve Szegeden még élt. Mert alapjában véve ez egy jó és népszerű sport, népszerű a világon, talán érdemes első lépésben ennyit, majd többet beleinvesztálni. Ez nem hónapok, hanem évek, és akár sportolói generációk kérdése. Mind a fiúknál, mind a lányoknál látható, hogy utánpótlás szinten még álljuk a versenyt. Az Európa Liga szereplések arra lehet garancia, hogy ez felnőtt szinten se szakadjon meg.