Nemrég zárult le az „Akarsz-e játszani mindent mi élet?” című Támop- program. A szegedi Impro Művészeti és Oktatási Egyesület, a budapesti Zugszínház Egyesület, és a Szegedi Nemzeti Színház együttműködésével, hat szegedi oktatási intézményben tartottak délutáni készségfejlesztő foglalkozásokat, színészek, és pedagógusok.
A program során a résztvevő fiatalok megismerkedtek a színházi munkafolyamatokkal. A foglalkozásokon életkortól függően meséket, és irodalmi műveket dolgoztak fel, szituációs játékokkal. Ezáltal a fiatalok olyan helyzetekben is kipróbálhatták magukat, melyekben életkorukból adódóan még nem volt részük. A különféle szituációs játékok által megismerték önmagukat, és megtanultak csapatban dolgozni. A közös munka egy-egy előadásban testesült meg, melyet a következő tanév végén láthatnak az iskolatársak.
Nemcsak az iskolában ismerkedtek a színház világával, a Szegedi Nemzeti Színház előadásait is megtekinthették, és előadás után az alkotókkal közösen beszélgettek a darabról. Azon túl tehát, hogy ka ompetencia fejlesztés megvalósult, beavató színházi foglalkozásnak is felfogható a kezdeményezés.
Szabó Szilviától az Impro Egyesület elnökétől megtudtuk, a projektzárással a kapcsolat nem szakad meg a megvalósítók, és az intézmények között, hiszen öt évig még folytatódnak a foglalkozások. Szilvia, a következő interjúban még több érdekességet elárul a programról: