Ismét telt ház, ismét óriási érdeklődés az Újszegedi Sportuszodában, ahova a Vasas látogatott. Reméltük, hogy talán könnyebben behúzza a Szeged a nyáron anyagi okokból sajnálatosan meggyengült fővárosi gárda elleni meccset, ám „csalódnunk” kellett. Nem véletlen az idézőjel. Azért voltam rendkívül kíváncsi erre a meccsre, mert tudtam, választ kapok arra a kérdésre, vajon hány csapatos lesz ez a bajnokság.

Azt tudtam, hogy esélyes a Szeged mellett a kupadöntőbéli ellenfél, a Szolnok, a nagyon megerősödött Debrecen, amely majd inkább a rájátszásra fog összeállni, és az előző éveknél talán kevésbé, de az Eger is (megjegyzem, utóbbi inkább a nemzetközi kupában bukdácsol bántóan gyakran, mintsem a hazai pontvadászatban) sanszos arra, hogy újra bajnoki címet nyerjen. de, tettem fel magamban a kérdést, talán nem egyedüliként, mi a helyzet a Vasassal? Azzal a Vasassal, amelyet 10-9-re vert meg dr. Vincze Balázs alakulata. Egyrészt tehát persze a választ már megkaptuk a meccs előtt, könnyű ütközetre nem számíthattak a hazaiak, másrészt azért csak reménykedtünk egy biztos győzelemben, mondván, a hazai medence az hazai medence.

Hát nem jött be, bár ezt azért a fiúk (még ha mi szurkolók, például magyar kupa tévé közvetítés híján nem is) tudhatták ezt. Tudhatták, de valami hiányzott az erre való felkészülésben, mert a 2. negyed közepén a kiválóan játszó Angyal már a negyedik angyalföldi gólt vágta be, ráadásul mindet akcióból 1-4. A tavalyi szegedre nagyon jellemző volt, hogy nagy előnyöket le tudott adni, de még többször tudott felállni nagy, meccs eleji hátrányból. Így történt most is. Nem gyorsan, nem varázsütésszerűen, de egyszer csak 3-6 után azt vette észre a közönség a harmadik negyed végén, hogy mi vezetünk 7-6. Sajnos igaz nem sokáig, fordulatossá vált a találkozó, a vendégek visszavették a vezetést 9-8.

Külön érdekesség volt, hogy Vincze mester lehozta a kapuban ugyan sok extrát nem nyújtó, de néhány lövést kifogó, és semmiképpen sem rosszul védő Baksa Lászlót, és helyette ilyen kiélezett szituációban Molnár Dávidot tette be. Kockáztatott, és tulajdonképpen a fiatal hálóőr meghálálta a bizalmat. Az első kapura menő lövést óriási bravúrral védte, és akárhogy is nézzük, az ő medencében tartózkodásához kapcsolódik a csapat felzárkózása, még akkor is, ha azt nagyrészt a kiváló védekezésnek is köszönhetik a fiúk.

A hajrára, mint említettem, előnnyel fordult a szeged, ekkor bebiztosíthatta volna a győzelmét, ám két leúszást sem sikerült gólra váltani, Steinmetz Ádám pedig könyörtelenül büntetett centerből.

a játékvezetők ténykedésére nem lehetett panasz, szerencsére. A csapatok utolsó támadásait nem egyenlően ítélték meg, a hazai oldalon a dr. Molnár Tamás ellen elkövetett szabálytalanságot megtorlatlanul hagyták. Ez még mondjuk rendben is van, kezén volt a labda, nem akartak kiállítást adni a végén. Ám ezt az ars poeticát nem követték a túloldalon, és centerről kiállították a szegediek játékosát a bírók. Az utolsó emberhátrányra visszatért Baksa László, közbeavatkoznia azonban nem kellett, a blokkról kipattant a labda, így maradt a döntetlen.

Döntetlen, amely persze lehetett volna győzelem, ám ugyanúgy vereség is, ergó, igazságos eredmény. Hosszú még a bajnokság, Vincze Balázs sem aggódott az eredmény miatt, a szegediek megmutatták, idegenben is bárkit le tudnak győzni. A nézők pedig alapvetően bírói hibáktól mentes, kiváló sportmeccset láthattak.

A-Híd Szeged VE – TEVA-Vasas 9-9 (1-2, 2-3, 5-3, 1-1)

Vodafone férfi vízilabda OB I. 7. forduló.

Újszegedi sportuszoda, 600 néző. Vezette: Németh András, Székely Balázs.

Szeged: Baksa – Hegedüs, Szivós 2, Younger., Molnár T. 2, Kunac, Kiss Cs. Csere: Kayes 1, Decker Á., Varga P., Juhász Zs. 1, Török 1, Somogyi 2, Molnár D. (kapus). Edző: Vincze Balázs.