Hétfőn kezdődik a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a Közművelődési Konferencia. A több évtizedes múltra visszatekintő rendezvény minden évben megmozgatja a kultúra iránt érdeklődő fiatalokat. A komolyabb szakmai előadások mellett, jut idő a könnyed szórakozásra, és beszélgetésre is.
A március 25 és 27 között megrendezésre kerülő rendezvény, hétfőn városismereti játékkal, és ismerkedési esttel kezdődik a Zero Art Caféban. A keddi megnyitó után rögtön komoly, az andragógus hallgatók számára fontos szakmai előadások következnek. Dr. Odrobina László a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály vezetőjének előadását követően egy kerekasztal-beszélgetés következik Orbán Hedviggel, Dr. Baráth Tiborral és Aszódi Nándorral. az eszmecsere az andragógia képzés helyzetéről, az elhelyezkedési lehetőségekről szól.
Az megnyitó napján még lehetőségük lesz a résztvevőknek csokoládét kóstolni,részt vehetnek pályakezdési, és önismereti tanácsadáson. Délutáni program része a REÖK kiállításainak megtekintése, és az „Utazás a kultúrában” című fotópályázat díjátadója is. Az estét színház, és a Critical Silence koncertje zárja.
A rendezvényről Keresztesné Eszes Gertrúd sajtókoordinátort kérdeztük:
A zárónapon,a Tempus közalapítvány mutatkozik be, majd a külföldi ösztöndíjakról kezdődik egy kerekasztal-beszélgetés. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége érdekes feladatokkal mozgatja meg a hallgatóságot. A résztvevők az eszperantó nyelvvel ismerkedhetnek meg a délelőtti programban. Délben roma művészekkel lehet beszélgetni. Lesz élőkönyvtár is, ahol andragógia témájában élőkönyvekkel beszélgethetnek..
A délutáni programban a zene játssza a főszerepet. zenei menedzselés, és a zeneipari oktatásról szóló előadásokon vehet részt minden érdeklődő. A vendégek menedzserek, és oktatók. Az est zárása hagyományosan egy filmvetítéssel, és állófogadással ér véget. A záróünnepélyt a Carbonfools koncertje követi. A teljes programot itt találod.