Második Japán-nap Szegeden

japán nap az agórábanA Japan Foundation budapesti szervezetének támogatásával idén is megrendezésre kerül Szegeden a japán kultúrát népszerűsítő esemény. A tavaly első ízben megszervezett program nagy sikerére való tekintettel a szervezők, az IH-D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont munkatársai és a szegedi animések 2015. november 28-án 10-18 óra között a Szent-Györgyi Albert Agórában rendezik meg a kulturális és interaktív programokban bővelkedő II. Szegedi Japán-napot.

Az érdeklődők megtalálnak minden olyan tevékenységet, amit korábban is nagy örömmel fogadtak, és persze sok új élményt is kapnak. Láthatnak a vendégek hagyományos japán teaszertartást, lesz nyelvlecke kezdőknek, harcművészeti bemutatók és kifejezetten családi elfoglaltságokat is lehet majd találni – így például kreatív alkotó sarok is várja a kicsiket, nagyokat. Ismét be lehet öltözni hagyományos viseletbe, ki lehet próbálni hagyományos játékokat, sőt bemutatásra kerül a karuta kártyajáték is. Ismerkedhetnek a vendégek a kalligráfia szépségeivel, valamint meg is ízlelhetnek néhányat Japán jellegzetes hétköznapi ételei, teái közül.

A Szegedi Nemzeti Színház jóvoltából kiállításra kerülnek a Pillangókisasszony jelmezei és díszletei is. Bonszáj fákat és bambuszt is lehet majd találni az Oázis Kertészet felajánlásából.

Programok

10:00 ● Megnyitó
10:20 ● Élő bejelentkezés Tokyoból
11:00 ● A japán nyelvről – kezdő nyelvlecke
11:50 ● Filmvetítés Tokyoról
12:15 ● Chanoyu – hagyományos teaszertartás
12:30-14:30 ●● Egyéb programok
14:30 ● Anime kultúra a kezdetektől
15:15 ● Sengoku jidai – a japán középkor bemutatása
16:00 ● Japán harcművészeti bemutatók – Kendo, Aikido
16:50 ● A japán nyelvről – kezdő nyelvlecke (ism. igény szerint)
17:30 ● Kerekasztal beszélgetés japán vendégeinkkel (Q&A)

 Egyéb programok a nap alatt

● Kiállítások ● 10:00-től
● Japán hagyományos játékok ● 10:00-től
● Kézműves sarok ● 10:00-től (+ Origami és furoshiki 13:30-tól)
● Yukata próba – magadra öltheted a japán viseletet ● 10:20-tól
● Manga sarok ● 11:00-től
● Fotózkodj barátaiddal! (purikura) ● 11:00-től & 13:00-tól
● Gasztro kitérő és kóstoltatás ● 12:30-13:00
● Karuta – a japán kártyajáték bemutatása ● 13:00-14:00
● Filmvetítés Tokyoról (ism.) ● 13:00-tól & 14:00-től
● Kalligráfia ● 12:30-15:00
● Bemutatkozik az NNG dance group ● 14:15-14:25