Az Albert Einstein Bizottság dalaiból varázsolt színdarabot Gergye Krisztián és társulata. A nyolcvanas évek underground zenekara érdekes párhuzamot alkot a mai független színházi környezettel. A Bizottság kritikus szövegei, nem tetszettek az akkori hatalomnak. Ma már lehet szabadon szólni, ám ha valaki nem a megszokott úton halad, nehezebben él meg. 

A múlt és a jelen tehát sokban hasonlít egymásra, és ezt a hasonlóságot ragadja meg az előadás. Ugyanakkor az ellentétek is megjelennek a darabban, hiszen a hatalom, és a köznép, a hagyományos művészet, és a független alkotók viszonyát érzékletesen ábrázolja. A kőszínházi művészek túszul ejtésével ugyanakkor kifigurázza a mindenkori ellenállók viselkedését is. Szépen felépített, korántsem hagyományos dramaturgia jellemzi, és él a kultikussá vált dalokban rejlő lehetőségekkel. A múlt elemeit látjuk, pedig a jelenről mesél.

Krisztián mozaikokból építkezik, és általában nem találunk rendezéseiben, a megszokott értelemben vett történetet. Ebben az előadásban azonban fellelhető, egy a megszokotthoz hasonlító szál. Hogyan jut eszébe valakinek egy kultikus együttes dalaira színházi előadást építeni? Erre is választ ad Gergye Krisztián a következő beszélgetésben: