Imre Zoltánra emlékeztek a színházban

imre zoltan emlékezesIdén lenne hetven éves Imre Zoltán a Szegedi Kortárs Balett alapítója. A huszonöt éves társulat november nyolcadikára, a mester születésnapjára időzítette új bemutatóját. A premier előtt, Imre Zoltán emléktáblájánál emlékeztek, a huszonöt éves társulat tagjai. 

 

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Alapítójára emlékezik új bemutatójával a Szegedi Kortárs Balett

ritus plakatA Szegedi Kortárs Balett alapítója, Imre Zoltán táncművész, koreográfus 2013. november 8-án töltené be 70. életévét. Ez alkalomból a Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában, Imre Zoltán szobránál koszorúzással egybekötött megemlékezést tart a társulat 16 órától, majd 19 órától a Rítus című táncjáték bemutatója látható a Kisszínházban.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….