Olasz Attila szegedi festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Somogyi-könyvtárban. Az Allegóriák című tárlatot január 11-én, pénteken 17 órakor Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat főszerkesztője nyitja meg a bibliotéka első emeleti folyóiratolvasó-termében. Közreműködik Bozsóki Gergely gitárművész. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Címke: Somogyi-könyvtár
Valahol Európában – közönségtalálkozó
A Valahol Európában az egyik legnépszerűbb magyar musical. Idén, a Szegedi Nemzeti Színház is műsorára tűzte, és javában folynak a próbák. Nemcsak profi színészek szórakoztatják a közönséget, hanem negyvenöt gyermek is szerepel az előadásban. A Somogyi Könyvtárban megtartott közönségtalálkozón, azonban csak a felnőtt szereplőkkel beszélgethettek az érdeklődők. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Emlékkönyvtár- látogatás a Somogyi-könyvtárban
A Somogyi-könyvtár 3. emeletén található Emlékkönyvtárban a 43.701 kötetes alapítványi gyűjteményből látható egy közel 10.000 kötetes reprezentatív válogatás. Az eredeti, múzeumból való bútorokkal, galériával berendezett Emlékkönyvtár anyagát október 13-án, szombaton mutatják be az érdeklődőknek. A program időtartama 1 óra, belépő egységesen 500 forint. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Országos Könyvtári Napok Szeged 2018
Hagyományosan, minden évben megrendezésre kerül az Országos Könyvtári Napok. Szegeden, nemcsak egy hétig,hanem egész hónapban lesznek programok. Az olvasás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, A fontosság, azonban eltörpül az olvasás öröme mellett.Egy jó könyv, élményt ad, mely egyre több fiatalt csábít a könyvtárba- tudtuk meg rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Országos Könyvtári Napok 2017-ben is Szegeden
Hagyományosan idén is megrendezésre kerül az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat október 2-8 között. Az olvasásnépszerűsítésén túl a szórakoztatásé a főszerep. Az idei szlogen: „csak tiszta forrásból.”l Író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, kiállítások és zenés programok is színesítik az eseményt. A Somogyi-könyvtár a Dóm téri épületen kívül a fiókkönyvtárakban is egész hónapban várja az érdeklődőket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Babaolvasó szakmai nap a Somogyi-könyvtárban
Babaolvasó országos szakmai napot rendez június 20-án, kedden a Somogyi-könyvtár. A program 10.30 órakor kezdődik a Dóm téri bibliotéka első emeleti folyóiratolvasó-termében. Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a Somogyi-könyvtár igazgatója köszöntője után Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnökének megnyitója következik. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Országos Könyvtári Napok 2016 Szegeden
Hagyományosan idén is megrendezik az Országos Könyvtári Napok programsorozatot. Szegeden a Somogyi-könyvtárban több mint nyolcvan program várja a könyvek, és az irodalom szerelmeseit. Közönségtalálkozók, kiállítások, könyvbemutatók, adják a program gerincét. A szervezők gondoltak a gyermekekre is. minden korosztályt várnak a helyszíneken október harmadikától.kilencedikéig.
Pályázatok és játékok a Somogyi- könyvtárban
Nyakékek, karkötők, fülbevalók – kiállítás a Somogyiban
A közelgő nőnap kapcsán kézműves ékszerekből nyílik kiállítás a Somogyi-könyvtárban. Az alkotók, az ünnepi alkalomhoz illően, ugyancsak hölgyek. Horváth-Gergely Enikő pedagógus. Ezüstözött rézhuzalokból és alumínium drótokból, valamint ólomüveg technikával készít egyedi fülbevalókat. Kerényi Mariann 2005 óta oktat a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, művésztanárként.
Másodszor is Slow Hétvége a Belvárosi Moziban
A lassú életmód stresszmentes, ezért sokkal egészségesebb mint a mai rohanó világunk. Erre hívja fel a figyelmet a Belvárosi Mozi kétnapos családi programja január 24-25-én. A kínálatban a lassú filmek mellett bibliamásolás, könyvcserélő, nemezelés,gyermekjátszóház, könyvbemutató jóga és masszázs is szerepel. A kulisszák mögé is betekinthet bárki, aki hajlandó megmászni az épület lépcsőit.
Bibliamásolók a Hangoskönyvtárban
Jeles szegedi személyiségek közreműködésével, a Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtárában (Stefánia 2.) folytatódik az Újszövetségi Szentírás könyveinek kézírásos másolása. A kezdeményezést tavaly szeptemberben Benyik György teológus, a Szegedi Biblikus Konferencia szervezője és köteteinek szerkesztője, a Tátra téri Szent Gellért templom plébánosa hirdette meg a templom építésének 40. évfordulója alkalmából. A „Vigyünk kézzel másolt szegedi Bibliát Ferenc pápának!” címmel közzé tett program jelenleg Márk evangéliumánál tart.