Idén felemás a december, sok helyen havas, de az ország nagy részén csak esős, és valószínű a karácsony is hasonló lesz. Igazi kora tavaszi idő van tehát az év utolsó heteiben. A népszokások nem az időjárás függvényei. Legfeljebb a népi megfigyeléseknek van némi köze hozzá. Ezek jóscélokat is szolgáltak. Például, ha Katalin locsog, akkor karácsony kopog. Lefordítva, ha Katalin névnapkor eső esik, akkor karácsonykor valószínű, hó lesz a csapadék formája. Másképp, ha meleg az idő, akkor a karácsony hideg lesz, és viszont Ehhez az időszakhoz, nagyon sok szokás kapcsolódik, ebből gyűjtöttünk csokorba néhányat. A cél az anyagias vásárlás melletti másik oldalt is megmutatni, felidézni.
Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. November második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. Tilos volt azonban fonni az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, így Borbála, Luca napján, Karácsony két napján. A fonóban beszélgetés, énekszó, játék mellett jobban ment a munka, és ez volt a társas összejöveteleknek, a népköltészet megszólaltatásának, a népdaléneklésnek egyik fő alkalma. A magyar szerelmi líra jelentős része is a fonókhoz kapcsolódott, a maskarázás, alakoskodás természetes „színpada” is a fonó volt.
November-december hónapban egy sor, női munkatilalommal kapcsolatos jeles napot is találunk, s ilyenkor szokták a lányok találgatni, ki lesz a férjük. András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca napjához is.
Luca napja (december 13)
A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb Luca napja. Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonó asszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját.
Luca napján alakoskodni is szoktak. A Luca-alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenőrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti.
Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével Karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismernék a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője minden nap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen Karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól.
Az ország nyugati részében Luca-nap hajnalán „kotyolni” járnak a kisfiúk. Szalmát vagy fadarabot visznek magukkal (legjobb, ha ezeket valahol elcsenik), s arra térdelve mondják el köszöntőjüket. Utána kukoricával vagy vízzel öntik le őket a háziak, ők pedig a szalmával, fával „megvarázsolják” a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kapnak.
Akár tavasszal, György napján, Lucakor is szabadon garázdálkodnak a gonoszok.
Karácsony
Manapság már inkább a minél nagyobb és drágább, szemkápráztató ajándékokról szól ez az ünnep. Pedig a lényeg nem itt van. Mindenki egy nap alatt akarja pótolni mindazt, amit egy éven át elmulasztott: szeretni másokat. A gond, ott van, hogy szinte bármit meg lehet venni pénzen, érzelmeket azonban nem. Egy nap alatt pedig végképp nem lehet pótolni az egész éves hiányosságot.
Eredetileg nem is erről szólt az ünnep, hiszen a téli napforduló ünnepét ülték egykor ezen a napon. A nap ekkor győzött a sötétség felett. A kereszténység csak átvette e szokást, mert így könnyebb volt az új vallást elfogadtatni a „tudatlan barbárokkal”. Sok rituáléban figyelhető meg az ősi naprituálé vonásai. Eszközökben, énekekben stb, de ez egy másik vonal. Az ajándékozás szokása népenként eltérő, volt, ahol létezett, volt ahol nem. Ha volt is elsősorban a gyermekeknek szólt, őket ajándékozták meg valami szimbolikus szakrális (vallásos) ajándékkal. A másik jelentése ennek az ünnepnek a szeretet volt, amit a kereszténység Krisztusi szeretet, azaz a vallási, emberek iránti általános szeretet néven vett be tanításai közé. Eredetileg ez a szeretet sem ezt a jelentést hordozta. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a történelmi távlatokban történt December 24-i események valóban így történtek, de a keresztény világban így elfogadottak.
A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelent meg először, Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az „aranyos csikó” hozta a gyermekeknek az ajándékot. A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is a latin nyelvű liturgikus játékok képviselik, amelyek a XI. századtól kezdve az istentisztelet részét képezték. A XVII-XVIII. Században, főként iskolások és laikus vallásos társaságok előadásairól szólnak a tudósítások.
A XIX. századtól a betlehemezés két fő formáját ismerjük: az élő szereplőkkel (pásztorjáték) és a bábokkal előadott (bábtáncoltató) karácsonyi játékot. A jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozik meg a játékokban. A tréfát a pásztorok szolgáltatják, akik félreértik az angyal latin szavát. (Itt jegyezném meg, hogy egy angyal valószínű, nem latinul közli mondandóját, de ez részletkérdés.) Tudatlanok, de jószívűek, és csekély javaikból szívesen adakoznak. A betlehemezést szintúgy, mint másféle színjátékos szokásokat adománykérő formulák zárják le.
A betlehemes játékok mellett ismerünk más, helyi elterjedésű paraszti misztériumokat és moralitásokat is. Ilyen volt pl. a Paradicsom-játék, amely Ádám-Éva napján a bűnbeesés történetét adta elő.
Főként katolikus vidékeken volt divat a karácsonyi asztal készítése (pl. Somogy megyében szénát borítottak az asztalra, és a sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak, majd asztalkendővel letakarták).
Az ország sok részében karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszővel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony annyi vesszőt húzott ki a csomóból, ahány tehén a háznál volt, és megcsapkodta a csordás lába szárát.
A regölés (december 26)
A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnőtt férfiak házról-házra menve bőséget, boldogságot kívánnak a következő évre. Nyelvészeink szerint a regölés név finnugor eredetű, és etimológiailag összefügghet a régi magyarok sámánjainak eksztázisba esésével is.
A XVI-XVIII. században a vízkereszt utáni első hétfőt regelő hétfőnek nevezték. Heltai Gáspár a XVI. században a regelő hetet említi, mikor az emberek isznak, tobzódnak, s ez szerinte az ördög nagy ünnepe. Az utolsó két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben volt szokásos a regölés.
A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás: a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel. E két állandó részt megelőzi a beköszöntő, melyben a regösök elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról érkeztek. Néha megemlítik, hogy nem rablók, hanem István király szolgái. A bevezetőhöz tartozik a csodaszarvasról szóló részlet is.
A regölés első kutatója Sebestyén Gyula volt. Nem volt zeneértő – fonográffal vette fel az énekeket. Mások – főként Lajtha László – jegyezték le őket.
Névnapi köszöntés (december 26-27)
December 26-27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat. Tekintettel arra, hogy e két férfinév igen népszerű hazánkban, az István- és János-napi köszöntés a karácsonyi ünnepi ciklus fontos része: baráti ünneplő alkalom, mikor az ismerősök meglátogatják egymást, és munkaszüneti nap lévén, a terített asztal mellett elszórakoznak.
Aprószentek napja (december 28)
Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek.
A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.
Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.