Az idei THEALTER immár a 32. a sorban. Ezúttal a fiatal alkotókra és a sokszínűségre koncentrálnak a szervező MASZK egyesület munkatársa. Igaz eddig is igen színes és vaáltotozatos programkavalkád volt a THEALTER, most igyekeznek ezt is túlszárnyallni. A szegedi alternatív színházi fesztivál július 29-én kezdődik. Németh Nikolett Fajankó című drámájának ősbemutatójával. Nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 32 friss produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők.
Elsőként lesz a fesztivál vendége a Gólem Színház: Németh Virág Az utolsó velencei kalmár című drámáját Borgula András állította színpadra. Az ESZME, a Szkéné Színház és a Szentendrei Teátrum koprodukciójában lesz látható Szokol Judit és Fabacsovics Lili Csend-etűdökcímű darabja, melynek rendezője Szokol Judit.Terék Annavajdasági költő versei szolgáltatták az alapanyagot a Csönd című előadáshoz, melynek rendezője Molnár G. Nóra.
A MáSzínház Anya-e vagy? című zenés monológját Bakonyvári Krisztina állította színpadra. A Freeszfe Egyesület két vizsgaelőadással, Tózsa Mikolt Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn és Szántusz Noémi Noya „A nagy kacsashow” című lakodalmas performanszával lesz jelen a fesztiválon.
Két különleges előadással és egy zenés esttel tér vissza a Szegeden már jól ismert FAQ Színház: a Gyakran ismételt kérdések című előadást Barcsai Bálint állította színpadra, a Meseország nem mindenkié című freak show rendezője Molnár Anna.
A filmvászonról és a színházból is jól ismert Vilmányi Benett írta, rendezte és játssza az 1V1 – zenés stand-up című provokatív előadást, és látható lesz az inárcsiKB35 Színházi Nevelési Társulat és a TrainingspotTársulat: Nálatok is esik? című produkciója, melynek színészei, Barna Lilla és Boda Tibor alakításukkal elnyerték a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó Kurucz László-díját, illetve a balassagyarmati 38. Irodalmi és Színjátszó Napok Legjobb színész és Legjobb színésznő díját.
A programban ezúttal is helyet kaptak szegedi alkotócsoportok: a Szegedi Nemzeti Színháznagysikerű előadása, Cédric Chapuis Élet-ritmusra – rendezője Hojsza Henrietta – mellett látható lesz a szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója, Lev Nyikolajevics Tolsztoj Az élő holttest – lakodalmi mulatság két részbenTapasztó Ernő rendezésében, és a Homo Ludens Projekt Bogusław Schaeffer Szövegkönyv egy nemlétező, ám lehetséges instrumentális színészrecímű monodrámája is, melynek rendezője Benkő Imola Orsolya.
A fesztivál ráészéetes programáról a fesztivál honlapján vagy ide kattintva lehet téjékozódni.