Újra középiskolások hete a Szegedi Ifjúsági Házban.

Középiskolások HeteMárcius második hetében a középiskolásokra bízzák a Szegedi Ifjúsági Házat. A D2 ifjúsági Fejlesző és Média Központ idén is megrendezi a Középiskolások Hetét március 9-13 közt, a Szegedi Ifjúsági Házban. A nagymúltú rendezvényt tavaly ébresztették fel évtizedes álmából lelkes ifjúsági szakemberek. A vártnál nagyobb sikert aratott esemény idén új tematikával folyatódik.

 

 

2015 a fény nemzetközi éve, ezért a KÖ7 egyik fő témája is ez. A fény mindenhová egyaránt eljut a földön, ez adta a másik fő témát, ami a „világ és népei” elnevezést kapta. A középiskolások hetén az alkotók a középfokú intézményekben tanuló diákok, vendégként bárkit szívesen látnak. A művészetek mellett a tudomány is képviselteti magát. A fény témájában láthatnak a résztvevők kísérleteket. A Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr Szabó Gábor is tart előadást. Prezentációjának témája, a Szegedi Lézerközpont.
A KÖ7 egyedülálló városi szintű bemutatkozási lehetőség a fiatalok számára. Február 20-ig várják az alkotókat, fellépőket.

Minderről részletesen is beszélnek a szervezők a következő interjúban:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük