A Szentgyörgyi Albert Agóra és a szegedi művelődési házak kezdeményezésére szerveződött flashmob a Dóm téren január 20-án a Magyar Kultúra Napján. A résztvevők a kétszáz szám számjegyeit formálva álltak csoportokba a Dóm bejárata előtt. A déli harangszó után közösen elénekelték a himnuszt, majd megkoszorúzták Kölcsey, Madách és Petőfi szobrát. A kezdeményezéshez csatlakozott a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit KFT, és a Szegedi Szimfonikus Zenekar is. Részt vett az eseményen a Kövér Béla Bábszínház, a Szegedi Vadaspark, a Szegedi Kortárs Balett, és tulajdonképpen minden közművelődési intézmény.
Beszédet mondott Dr. Kozma József Szeged MJV Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke. Az esemény részleteiről Orbán Hedviggel, a Szentgyörgyi Albert Agóra igazgatójával beszélgettünk.
Helyszíni fényképes összefoglalónk Facebook oldalunkon megtekinthető.