A tavalyi évad végén bezárni kényszerült a Szegedi Nemzeti Színház a járványhelyzet miatt. A közönség azonban nem maradt színház nélkül. Szeged napja alkalmából rövid műsorral kedveskedett a város polgárainak a teátrum, majd a rakparton is a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, és a Szegedi Kortárs Balettel közösen szerveztek hétvégi rendezvényt. Ősszel, az elmaradt előadások pótlása mellett, az idei évadból csupán két bemutatót tarthattak meg az újabb bezárások előtt.
Az 1984 és a Sirály is igen jó reakciókat kapott a közönségtől. Bár a színházrajongók nem láthatnak előadásokat, a munka nem állt le. A zárt ajtók mögött, több előadást is elkészített a társulat, melyeket egy felújító próba után a közönség is megtekinthet majd. Előadások, tehát úgymond raktáron vannak, de más is készül a színfalak mögött.
Az online felületeken rendszeresen megtekinthetők régebbi előadások felvételei. Húsvétkor például a Mágnás Miska című operett. A közelmúltban döntött arról az önkormányzat, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok újra egyesül a Szegedi Nemzeti Színházzal. Erről a folyamatról még nem tudott bővebben nyilatkozni Barnák László főigazgató. Szó esett viszont a beszélgetésünkben az elmúlt időszak tanulságairól, aktualitásokról, tervekről, és kiderült néhány érdekesség is.