83 ezren a SZIN-en

szin 2013A Szegedi Ifjúsági Napokon az augusztus 20-i ingyenes 0. nappal együtt összesen 83 ezer fesztiválozó volt jelen. Hetijegyekből a tavalyi évhez képest 50 %-kal többet vásároltak, a napijegyekből pedig dupla annyi kelt el, mint 2012-ben. Az ingyenes 0. napot leszámítva a legsikeresebb napnak a csütörtök és a szombat könyvelhető el, a legtöbben pedig a 6 év után ismét fellépő Ákos koncertjére voltak kíváncsiak.

Több mint 100 fellépővel, 5 színpaddal, 7 programhelyszínnel, számos szórakozási lehetőséggel, kedvezményes belépőkkel, valamint egységes és olcsó italárakkal a SZIN az egyik legjobb ár-érték arányú fesztivál lett Magyarországon 2013-ban.

Augusztus 20-án rendhagyó módon, ingyenes 0. nappal indult az idei Szegedi Ifjúsági Napok. A speciálisan augusztus 20-ára összeállított programstruktúrának köszönhetően soha ennyi féle korosztály még nem képviseltette magát a fesztiválon. A SZIN történetében először volt erre példa, sőt arra is, hogy a teljes fesztivál ideje alatt ennyi látogató jöjjön össze. A Szegedi Ifjúsági Napokon ugyanis az augusztus 20-i ingyenes 0. nappal együtt összesen 83 ezer fesztiválozó volt jelen.

„Nem csak az ingyenes 0. nap volt rendhagyó az idei SZIN életében, hanem sok szempontból volt más a fesztivál az előző évekhez képest” – mondta el Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője, majd folytatta. „Egy teljesen új koncepció mentén lett megszervezve a 2013-as SZIN. Elhatároztuk, hogy megcsináljuk az ország legjobb ár-érték arányú zenei fesztiválját úgy, hogy közben a látogatók véleményét maximálisan figyelembe vesszük. Jóval kedvezőbbé tettük a bérlet és napijegy árakat, mindemellett több mint 100 fellépő, 5 színpad, 7 programhelyszín, és számos program lehetőség biztosította a minőségi szórakozást. Megreformáltuk a vendéglátást is. Ilyen korrekt, olcsó italárakkal mostanában senki nem találkozhatott fesztiválokon. Egy korsó sör 300 Ft volt, de lehetett kapni palackos kiszerelésben akár 250 Ft-ért is. Többször szem- és fültanúja voltam annak, hogy megkérdezik a pultost, hogy biztosan jól számol-e, mert ennyiből nem szokott kijönni egy kör ital. Mindemellett azt gondolom, sikerült bebizonyítanunk azt is, hogy külföldi zenekarok nélkül is jó hangulatban telhet egy fesztivál és lehet minőségi a szórakozás, hiszen vannak Magyarországnak is büszkeségei, és léteznek magyar előadóktól is világszínvonalú produkciók. A koncepciónk úgy tűnik bevált, ugyanis hetijegyekből a tavalyi évhez képest 50 %-kal többet vásároltak, a napijegyekből pedig dupla annyi kelt el, mint 2012-ben.
Kiváló munkát végeztek a biztonsági szolgálat emberei, valamint a hangerővel sem volt probléma, hiszen a SZIN-en kellő hangerővel zajlottak a zenei programok, a városban élők részéről pedig mindössze 8 alkalommal történt bejelentés, amelynél minden esetben a helyszíni méréseknél kiderült, hogy a megengedett határérték alatt van a zajhatás.
Szeretnék köszönetet mondani a Szegedi Ifjúsági Napok teljes szervező stábja nevében minden látogatónak, aki bízott és hitt a SZIN-ben; minden előadónak, aki részt vett a rendezvényen és színvonalas produkcióival biztosította a minőségi szórakoztatást; mindenkinek, aki munkájával hozzájárult az idei sikerekhez; minden szegedi lakosnak a támogató hozzáállásáért; továbbá szeretnék köszönetet mondani minden sajtóorgánumnak is, aki hitelesen tájékoztatott a SZIN-nel kapcsolatban!”

Az augusztus 20-át leszámítva a SZIN legsikeresebb napjának a csütörtök és a szombat könyvelhető el, ezek a napok 17-17 ezer látogatót vonzottak az Újszegedi Partfürdőre. A legtöbben a 6 év után ismét fellépő Ákos koncertjére voltak kíváncsiak, a SZIN Nagyszínpad előtt közel 13.000 fesztiválozó tombolta végig a frenetikus koncertet. Természetesen sokezres közönséget vonzott koncertjével a Punnany Massif, a Brains, a The Carbonfools, a Magna Cum Laude, a Kiscsillag, az Edda és az utolsó nap nagy fellépőjeként a Quimby is. Kiváló hangulatot teremtett az ír kocsmazenét játszó Paddy and The Rats, a Supernem, a Firkin, az Anima Sound System, Ganxsta Zolee és a Kartel és természetesen még sokan mások. Különleges zenei csemegével készült a Random Trip, amely olyan kiváló zenészekkel lépett színpadra, mint „Big” John Whitfield, Fábián Juli vagy Columbo (Brains, Irie Maffia). A zenekarokon kívül köszönetet mondhatunk minden Dj-nek, akik a hajnalig tartó bulikhoz biztosították maximálisan a jó hangulatot. Itt volt többek között a brit Stereo MCs és Bam (Jungle Brothers), a szintén brit Dj Andy Smith MC Honey Brown-al kiegészülve, Dj Kincses, Palotai, Ludmilla, és a szegediek egyik kedvence Gedzo is.
A rendezvény ideje alatt sikerrel működött a Civil Falu, ahol több mint 60 szervezet képviseltette magát, sok hasznos információt és érdekes programot kínálva az érdeklődőknek. Sokan látogattak el a Paksi Atomerőmű Tájékoztató Kamionjához is, hogy kipróbálhassák egy szimulátor segítségével, milyen is irányítani egy atomerőművet. Lélegzetelállító produkciókkal jelentkezett az Extrém Sport Park, kiváló aktivitásokkal szórakoztatta a fesztiválozókat a Coca-Cola Strandparty és idén is sokak felfrissüléséről gondoskodott a Rádió 88 ReHab kamionja.

Összefoglalva az idei SZIN-t, most sem volt hiány a jó hangulatból, a fergeteges koncertekből, a mosolygó arcokból, és a kiváló programokból, mely a látogatókkal volt egész, akik igazán SZINessé tették a fesztivált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük