SZIN2015 – Mary Popkids

SZIN 2015A Mary Popkids jelenlegi felállása négy éve alakult ki. Hamar népszerűvé váltak, és ma már szinte minden fesztiválon a nagyszínpadon szórakoztatják a rajongókat. Zeneileg besorolhatatlanok, hiszen több műfajból merítenek. Koncertjeik igen energikusak, megmozgatják a közönséget. A SZIN közönsége sem panaszkodhatott a hangulatra.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

SZIN értékelés Civil módra

civilszinertekelesAz ország legzöldebb fesztiválja ugyan már egy hónapja véget ért, a Civil Faluban ténykedő szervezetek most értékelték a rendezvényt. Egy internetes szavazáson a második legnépszerűbb fesztivállá választották a szegedi zenei eseményt. A civil szervezetek azonban más más szempontokat vettek figyelembe, mint a szórakozó fiatalok.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

83 ezren a SZIN-en

szin 2013A Szegedi Ifjúsági Napokon az augusztus 20-i ingyenes 0. nappal együtt összesen 83 ezer fesztiválozó volt jelen. Hetijegyekből a tavalyi évhez képest 50 %-kal többet vásároltak, a napijegyekből pedig dupla annyi kelt el, mint 2012-ben. Az ingyenes 0. napot leszámítva a legsikeresebb napnak a csütörtök és a szombat könyvelhető el, a legtöbben pedig a 6 év után ismét fellépő Ákos koncertjére voltak kíváncsiak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Carbonos pálinka a SZIN harmadik napján

szin 2013Sikerrel zárult a Szegedi Ifjúsági Napok 3. napja is, mely újabb nagy fellépőkkel, fergeteges hangulatú koncertekkel és változatos programokkal várta az érdeklődőket az Újszegedi Partfürdőre. A kora délutántól kezdődő koncertek sokféle zenei stílust vonultattak fel, a fellépők között volt a nagy visszatérő Kaukázus, ismét óriási hangulatot teremtett az Irie Maffia és a The Carbonfools; a Magna Cum Laude felejthetetlen élményt nyújtó koncertjére pedig ismét nagy tömeg gyűlt össze a Nagyszínpad előtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ákos tarolt a SZIN-en: 13.000 -en tomboltak

szin 2013A Szegedi Ifjúsági Napok 2. napján közel 17.000 fesztiválozó látogatott el az Újszegedi Partfürdőre, hogy idén is átélhesse a felejthetetlen SZIN élményt. Az este legjobban várt fellépője kétség kívül Ákos volt, aki hat év után kápráztatta el újra a SZIN közönségét nemcsak hangjával, de látványos színpadi produkciójával egyaránt, mely 13.000 látogatót vonzott a Nagyszínpad elé. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hamisítják a SZIN karszalagokat-elfogták a bűnözőket

szin 2013A Szegedi Ifjúsági Napok szervezője, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. kiemelt figyelmet fordít a fesztiválra érkezők beléptetésével kapcsolatban. „Minden fesztiválra érkező belépésre jogosító karszalagja egyesével átvizsgálásra kerül annak érdekében, hogy csak és kizárólag érvényes karszalaggal rendelkezők léphessenek be a SZIN területére. Az érvényes karszalagok egyedi és rejtett biztonsági jelöléssel vannak ellátva. A körültekintő és jól előkészített intézkedéseknek köszönhetően a SZIN biztonsági szolgálata tömegesen szűri ki a hamis karszalaggal belépőket” – nyilatkozta Kurucsai János a SZIN sajtószóvivője, majd hozzátette: „A Szegedi Rendőrkapitányság gyors és hatékony munkájának köszönhetően elfogta azt a gyanúsítottat, aki az ügy hátterében állhat”. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

JAM

JAM SZINA Junior Achievement Magyarország a Junior Achievement Worldwide tagja, amely a világ mintegy 124 országában 9,7 millió fiatalt képez évente.

A JAM közhasznú non-profit szervezet 1993 óta van jelen Magyarországon, hazai munkatársakkal és hazai partnerekkel együtt dolgozik annak érdekében, hogy hidat képezzen az oktatás és az üzleti világ között. A JAM magyar kormányzati és EU támogatások igénybevételével, valamint szakmai partnerei, szponzorai segítségével működteti a szervezetet. A JAM magyarországi szervezete 7 tagú kuratóriumával, szakértői testületével, és 5 alkalmazottjával azon fáradozik, hogy segítse a diákok munka világára való felkészülését. Hangbejátszás letöltése:
Letöltés