Épül a Szegedi Szabadtéri Játékok helyszíne

Nemrég vásár, és koncerthelyszín volt, hamarosan színházzá változik Szeged egyik legszebb közterülete, a Dóm tér. Több mint nyolcvan éve Európa egyik legjelentősebb szabadtéri színházi programja, a Szegedi Szabadtéri Játékok nézőtere, és színpada kap itt helyet. Az építés május végén, június elején kezdődik, és az utolsó előadás után bontani kezdik, és szeptember elejéig el is tűnik. A két időpont között, rengeteg színvonalas előadást láthat a közönség. A sok nézőt vonzó kommersz daraboktól a magas kultúrát képviselő operáig minden műfajt megtalálni a repertoárban.

A hatalmas 1000 négyzetméteres színpad, sok lehetőséget, és nehézséget is ad a rendezőknek. A nagy teret be kell tudni tölteni, ugyanakkor olyan dolgokat is kipróbálhat az ember, amit egy kisebb színpadon nem. Meghatározó a díszlettervező munkája, aki bátran elengedheti a fantáziáját, hiszen a tér nemigen korlátozza. A színésznek, viszont nincs könnyű dolga, főképp ha egyedül van a színpadon. Ebben őt segítik a munkatársak, de nagy koncentrációt igénylő feladat. A díszletesek munkáját egy a színpad méreteihez illően nagy forgószínpad is segíti.

Ugyancsak hatalmas a négyezer fő befogadására alkalmas nézőtér is. Ekkora tömeg előtt sikert elérni hatalmas öröm a művészeknek. A nagy múltú intézménynek jó híre van a világban, sok országból jönnek Szegedre egy-egy előadás kedvéért is. Idén két musical, egy táncmű, egy opera és egy operett előadás látható. Az előadások mellett idén is lesz ajándék koncert, melyet a szimfonikus zenekar ad a városnak. A szórakozás tehát garantál, igény van, most már csak az élmények vannak hátra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük