Elindult a Pinceszínház 14. évada. Az új évadban olyan darabokat választottak bemutatásra, melyekkel filmes irányba tolják el a hangsúlyt. Október 9-i bemutatóval Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című darabjával várják a közönséget. Slade romantikus vígjátékából 1978-ban filmet is készítettek, a forgatókönyvet Oscar jelöléssel is jutalmazták.
A történet Doris, a boldog házasságban élő asszony, és George, a nős könyvelő köré épül. A férfi és a nő véletlenül fut össze egy kaliforniai tengerparti fogadóban, találkozásuk másnapján pedig arra ébrednek, hogy egymás karjaiban töltötték az éjszakát. Különös szerelmi kapcsolat kezdődik kettejük között, melynek lényege, hogy évente egyszer ugyanabban az időpontban, ugyanott egy kellemes hétvégét töltenek együtt, s azután mindketten mennek a dolgukra. Mind a ket ember házasságban él. Elvileg jó házasságban. De akkor miért történhet meg mégis, hogy 25 éven keresztül minden évben egy hétvégét együtt töltenek? Szakítani kéne? Együtt folytatni? Ilyen áron, ilyen alapokra lehet építeni? Ez a kapcsolat is oda jutna mint a másik?
Tavasszal, folytatva a filmes vonulatot szintén egy olyan darabot állítanak színpadra, amely egyaránt sikert aratott már mind a nagyvásznon, mind a színpadon is: Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátéka mesterien vegyíti a drámai és a komikus pillanatokat. Corie és a Paul fiatal házasok: beköltöznek saját bérleményű lakásukba, hogy elkezdjék közös életüket. A fiataloknak nem csupán egymás különböző életstílusával kell megküzdeniük, hanem Corie magányosan élő, minden lében kanál mamájával is. No és egy különös szomszéddal, aki mindenkinek udvarol. Corie fejében megszületik a nagy ötlet: össze fogja boronálni magányos mamáját a vagány Velascoval. Természetesen nem megy olyan simán a dolog, így az e célból szervezett este után a friss házasok jól összevesznek, viszont az öregek együtt töltik az éjszakát. további bonyodalmak és keserédes jelenetek színesítik a filmként már világhírűvé vált történetet.
A XIV. szegedi várjátékokon, ismét egy olyan darabot láthatnak a nézők, mely az egész világot izgalomban tartotta. Müller Péter és Seress Rezső: Szomorú vasárnapját Ádám Tamás állítja színpadra, Gömöri Krisztiánnal a főszerepben. A Pinceszínház idén is nagy hangsúlyt fektet a szegedi független színházi társulatok befogadására, hogy színesítse szeged színházi palettáját. Színházunkban idén is találkozhatnak többek között a Homo Ludens Project, a Szegedi Egyetemi Színház, a Genéziusz Színház, az Azték Színjátszó és Tánc Csoport, a Horizont Alapítvány, valamint az IMPRO Társulat darabjaival.