Látványos produkcióban varázsolják az alkotók a szegedi Dóm térre a hollywoodi álomgyár varázslatos, bájos világát. Az Ének az esőben musical próbáit már elkezdték, a fergeteges bemutató augusztus 12-én lesz. Izgatottan és jókedvűen érkeztek meg a művészek, köztük Szulák Andrea, Gálvölgyi János, Szinetár Dóra, Szabó P. Szilveszter és természetesen a főszereplők, Gömöri András Máté, Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté a próbaterembe, hogy megkezdjék azt a próbafolyamatot, ami a következő hónapjaikat kitölti majd.
Címke: Ének az esőben
Szegedi Szabadtéri Játékok 2016 – kiderült a 85. évad műsora
Válasz
Bejelentette 2016-os műsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok A bolygó hollandi, Drakula utolsó tánca, Én és a kisöcsém, Mamma Mia!, A nyomorultak, Ének az esőben, Tévedések vígjátéka szerepel a kínálatban A nagy múltú fesztivál a 2016-ban ünnepli fennállásának 85. évfordulóját. Ez alkalomból az elmúlt évek legnagyobb sikerei is visszatérnek a Dóm téri színpadra, amellett, hogy három új produkció is színre kerül. A menedzsment egy ünnepi kiadvány megjelentetését tervezi és a Szabadtéri történetét összefoglaló filmet is forgat a jubileum alkalmából. A jegyértékesítés már elkezdődődött, a jegyárak nem emelkednek.