Shakespeare klasszikusa a Lóvátett Lovagok kerül színre hamarosan a nemrég megújult Impro Társulat előadásában Szegeden. A kortalan mű, modern környezetben, fiatalos jelleggel látható majd.- tudtuk meg Bartók Gergelytől, a darab rendezőjétől. A főbb szerepekre már megtalálták a színészeket, azonban december 14-én még várják egy meghallgatásra mindazokat, akik kedvet éreznek magukban a színjátszás iránt.
Címke: Pinceszínház
Őszi szüret – október a Pinceszínházban
Sírkő és kakaó a Pinceszínházban
Lassan véget ér az évad, a Pinceszínházban azonban még hátravan egy új bemutató. A Sírkő és kakaó mint a címéből sejthető egy komédia. lehet rajta nevetni, ám tanulsággal is szolgál. A nyolcvanas években sokat játszott darabot a művészek aktualizálták, így a mai korban is értelmezhető a szöveg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Haláli mumusok a Pinceszínházban
A Genéziusz Színház új bemutatója, ” A halál meg a többiek, avagy a mumusok már a spájzban vannak” című darab, ezúttal a dráma abszurd oldalát mutatja meg. Az „Elnémulás”, és a „Zárt tárgyalás” a halál, és a lélek mélységeit kutatta. Most vidám, de mégis elgondolkodtató darabot állítanak színpadra. Már a címe is utal a turpisságra, ám nem az van elrejtve benne, amire első hallásra gondolnánk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szegedi színházi program 2013 első hetében
Az évbúcsúztatás utáni, csendesebb időszakban remek program lehet egy színházi előadás. 2013 első hetében is válogathatunk helyszínből, és műfajból egyaránt, ha nem is oly mértékben, mint más alkalmakkor. Ilyenkor nem a mély, filozofikus darabok kerülnek színre. Az emberek többsége inkább a könnyedebb szórakozást keresi. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Tóték és a szobalány – heti színház
A színház egy csodálatos világ. Elvarázsol, szórakoztat, véleményt formál, ellazít, tanít. teljesen mindegy, hogy valaki a presztizs miatt, vagy a szórakozás kedvéért jár az előadásokra, mindenkire hatást gyakorol. Klasszikus, vagy kortárs, mind azért jön létre, hogy formálja a nézőt. Nem csupán üres szórakoztatás. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Éjjeli borzalom a Pinceszínházban
A Dorian Gray Tükörképe című darab nagy sikernek örvend a Pinceszínházban. Az előadásról még a bemutató előtt beszélgettünk a rendezővel, Horváth Istvánnal. A Genéziusz Színház újabb meglepetése ebben az évadban, az éjszakai előadás. Az amúgy is drámai kifejezésmódot, a késői időpont még hatásosabbá teszi. A társulat több változtatással is készül a különleges alkalomra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Graffityből festmény
Treplán Gábor tíz éve kezdett festeni, mint sok korabeli fiatal, graffityket. Ő azonban, nem maradt meg az alapoknál, folyamatosan fejlesztette önmagát, és művészi szintre emelte alkotásait. A festési technika nem változott csak a hely. Ma már vászonra készülnek a képek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Genéziusz Színház néven kezdi az új évadot az Impro Társulat a Pinceszínházban
Az Impro Művészeti és Oktatási Egyesület neve sokaknak ismerős lehet, hiszen sok kulturális eseményen szerepeltek, gyermekprogrammal, és színdarabbal egyaránt. Foglalkoznak képességfejlesztéssel, színészképzéssel, és van társulatuk is. A Lúdas Matyi akkor, és most című előadásuknak iskolák is szívesen helyt adnak, rendhagyó irodalom óra keretében. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Festmény a színpadon-Dorian Gray tükörképe új bemutató a Pinceszínházban
Sikeres könyv, remek film, és kitűnő színmű Mindez elmondható Oscar Wilde művéről. Az is igaz, hogy mindegyik kicsit másról szól, mint az eredeti. Az Impro stúdió előadása a Szegedi Pinceszínházban a könyvön alapul. Egészen pontosan annak egy kivonatán. A monológokból álló darab, nagyon szuggesztív, és egyesek szerint félelmetes. Utóbbi megállapítást mindenki döntse el miután megnézte a darabot. A regény mondanivalójából több szálat ki lehet emelni, és az eddigi feldolgozások közül néhány jobban eltért az Oscar Wilde által leírtaktól. Horváth István rendező elmondta, a könyv kivonata adja a gerincét a színpadon zajló eseményeknek. A díszlet is az író által megálmodott környezethez hasonló. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Eljátszom, megírom, lerajzolom
A Pinceszínház udvarában Veres Kittivel beszélgettem, miután társai gratulációit fogadta. Minden oka meg van az örömre, ugyanis egy kiadó hamarosan megjelenteti első önálló könyvét! Egy kattintás ide a folytatáshoz….