A túlsó part címmel nyílt kiállítás a REÖK- palotában, mely Aatoth Franyo, Nyíregyházi születésű ma Thaiföldön élő festőművész kiállítása. A tárlat anyagát az utóbbi két év műveiből válogatták. A művész egy tó partján dolgozik Thaiföldön, ezt adta a tárlat címét is, hiszen a tó felé tekintve mindig a túlsó partot látja. A művész a sajtótájékoztatón arról is mesélt, hogyan kérték fel egy buddhista templom festésére. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Címke: REÖK
Íz-Emlék-Képek kiállítás a REÖK előtt
Nem tévedés, ezúttal nem a REÖK falai határolják a tárlatot, hanem a Magyar Ede tér épületei. Kültéri kiállítás nyílt a Pick Szeged és a Moholi-Nagy Művészeti Egyetem közös projektjében készült alkotásokból. A plakátokon olyan műveket láthatunk, melyek a szalámi ízéhez kötődő emlékeket jelenítenek meg művészi formában. Összesen huszonnégy alkotó, diák és egykori hallgató műveit csodálhatjuk meg a téren sétálva. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Megnyitották az idei Nyári Tárlatot
Immár a negyvenkettedik Nyári Tárlatot láthatja képzőművészet iránt érdeklődő közönség Szegeden REÖK falai között. A nyári tárlatok lenyomatai az aktuális és az azt megelőző év kortárs magyar képzőművészetének. Minden évben többszörös túljelentkezés van, így a zsűri dolga nem könnyű. Következetesen kell tartania magát a kijelölt szempontokhoz. A kiállítás öt hétig látható a REÖK palotában. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Döntött a zsűri hamarosan nyílik a Nyári Tárlat Szegeden
Hamarosan kezdetét veszi a XLII. Nyári Tárlat a szegedi REÖK-ben. A képzőművészet számos ágazatát megjelenítő, rangos kortárs seregszemlére idén több, mint 700 pályázat érkezett; a szakmai zsűri döntése alapján összeállt gyűjteményt június 16-ától tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás kiváló alkalmat teremt a kortárs művészeti paletta megismerésére. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Magyar Festők Társasága a REÖK-ben
A Magyar Festők Társasága állít ki a Reök-palotában. A Tendenciák című, április 29-én nyíló tárlaton a több, mint 250 fős művésztársulás elmúlt 5 évének legizgalmasabb műveit tekintheti majd meg a kortárs hazai festészet iránt érdeklődő közönség. Sokszínű festészeti kiállítással várják a nyár közeledtét a REÖK-ben. A csaknem 30 éve fennálló Magyar Festők Társasága „előrehozott jubileumi” tárlatának ad otthont a szegedi kultúrpalota. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Felülnézet – kiállítás a REÖK palotában
Stefanovics Péter Felülnézet című életmű kiállításn jártunk a REÖK Palotában. A tárlat kifejezetten nagy életművet mutat be. A közel ötven éve alkotó művész ismerős lehet a szegedi közönségnek, hiszen rendszeresen láthatók művei a Táblaképfestészeti Biennálén. Grafikusként kezdi a művészi pályát, és folyamatosan kísérletezve számos technika mesterévé válik. A REÖK minden terében a művész más – más oldalát ismerhetik meg a látogatók. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Meghosszabbítva a XIX. Táblaképfestészeti Biennálé
A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbította a XIX. Táblaképfestészeti időtartamát a szegedi REÖK. Hazánk egyik legrangosabb képzőművészeti seregszemléjét augusztus 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlatról korábban beszámoltunk. Akkori cikkünkben Nátyi Róberttel készült beszélgetést is meg lehet tekinteni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
XIX.Táblaképfestészeti Biennálé Szegeden
Újra a REÖK falai között láétható a kétévente megrendezett Táblaképfestészeti Biennálé. A műfaj kortárs képviselői közel hatszáz alkotással neveztek a tárlatra. A zsűri százhúsz pályaművet választott ki az idei tárlatra. A REÖK palota két szintjét elfoglaló válogatás, való ban csak ízelítő az elmúlt két év alkoztásaiból. Sok kiváló alkotás kerülhetett volna még be a kiállítás anyagába. Barnák László a megnyitón elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan, Szebadtéri jeggyel is látogathatók. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
XIX. Táblaképfestészeti Biennálé a REÖK-ben
Hamarosan, június 18-án nyílik a Táblaképfestészeti Biennálé a REÖK palotában. A hagyományosan kétévente megrendezett tárlat anyagát már kiválasztotta a zsűri. Minden alkalommal nagy érdeklődés kíséri a kiállítást, még online térben is. Azonban most már újra a REÖK falai között tekinthető meg a válogatás. A kiállított művek a palota mind a két emeletét elfoglalják majd a tárlat ideje alatt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK
Jó hír a kiállítások kedvelőinek, hogy jövő hét hétfőtől ismét fogadja a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatókat a REÖK. A féléves kényszerszünet utána palotában újranyílik a nagysikerű „Átkelés” című kiállítás is, mely Nagy Gábor, festőművész csaknem teljes életművét bemutatja. A kiállításról korábban mi is beszámoltunk.A kiállítás, május 10-től látogatható. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elkezdődött a jelentkezés a XLI. Nyári Tárlatra
Már lehet jelentkezni Szeged kiemelkedő képzőművészeti seregszemléjére, a Nyári Tárlatra. A május elsején, a REÖK-ben nyíló rangos országos kulturális eseményre március 31-ig küldhetik be a művészek alkotásaikat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….