Megvan az új évad műsora a Szegedi Nemzetiben

Szegedi Nemzeti SzínházA Szegedi Nemzeti Színház idén is zenés műsorral adta a közönség tudtára, mi is várható a következő 2022-2023 évadban. Ahogyan megszokhattuk az utóbbi években változatos műsorkínálattal várja rajongóit a teátrum. Magyarországi és ősbemutatók várják a klasszikus és modern kortárs darabok mellett a publikumot. A sikerprodukciókat természetesen továbbra is műsoron tartják, ha nem is az eddigi előadásszámban.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Én vagyok én, te vagy te ősbemutató Szegeden

Én vagyok én te vagy te előadás a Szegedi Nemzeti SzínházbanŐsbemutatóra kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban februárban. Az én vagyok én, te vagy te című daraboot a teátrum főrendezője Horgas Ádám írta, és rendezi. A darab nem mondható hagyományos előadásnak. Igazi interaktív színházi élménmy nyújt a nézőknek, hiszen ők is résztvevőivé válnak az előadásnak.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ősbemutatóval kezdődik az év a Szegedi Nemzeti Színházban

Szegedi Nemzeti SzínházGeorg Büchner Leonce és Léna című művét hangolta újra a kortárs magyar költészet és könnyűzene két meghatározó alakja, Závada Péter és Subicz Gábor. A zenés színpadi játék ősbemutatójára január 14-én, Barnák László rendezésében kerül sor a Kisszínházban. Az olvasópróbával kezdetét vette a Szegedi Nemzeti Színház legújabb ősbemutatója, 2022 első premiere, a Leonce és Léna próbafolyamata. Barnák László főigazgató, a darab rendezője kiemelte, az intézmény törekszik olyan produkciók létrehozására, melyekkel csak Szegeden találkozhat a közönség vagy innen indulnak útjukra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eélkezdődött az új évad a Szegedi Nemzetiben

Szegedi Nemzeti SzínházAz évadnyitó társulati ülésen elhangzottak a 2020/21-es évad célkitűzései, megismerhettük a társulat új tagjait. A vezetőség optimistán tekint a jövőbe, a járványügyi helyzethez alkalmazkodva felkészülten várják a közönséget.  Barnák László főigazgató elmondta, az elmúlt hónapokban nézőket ugyan nem fogadhatott a szegedi teátrum, de a kulisszák mögött nem állt le a munka.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

THEALTER támogató est a Szegedi Nemzeti Színházban

Szegedi Nemzeti SzínházSzeged napja idén is rendhagyó lesz. A tavalyi évhez hasonlóan a Szegedi Nemzeti Színház szervezésében ünnepel Szeged. Most a megemlékezésen túl jótékonyság és a szolidaritás is hangsúlyt kap. A városi ünnep alkalmából 2021. május 21-én 19:30-kor a Szegedi Nemzeti Színház gálaműsorral emlékezik meg az évfordulóról, melyen a teátrum színművészei, magánénekesei, táncművészei – többek között Szilágyi Annamária, Szaszák Zsolt, Rácz Tibor, Ágoston Katalin, Gömöri Krisztián, Réti Attila, Kónya Krisztina, Vajda Júlia, Szélpál Szilveszter, Máthé Beáta – egyéni műsorszámokkal lépnek színpadra, a korlátozások feloldása után először találkozva a közönséggel. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Zárt ajtók mögött a Szegedi Nemzeti Színházban – Barnák Lászlóval beszélgettünk

Szegedi Nemzeti SzínházA tavalyi évad végén bezárni kényszerült a Szegedi Nemzeti Színház a járványhelyzet miatt. A közönség azonban nem maradt színház nélkül. Szeged napja alkalmából rövid műsorral kedveskedett a város polgárainak a teátrum, majd a rakparton is a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, és a Szegedi Kortárs Balettel közösen szerveztek hétvégi rendezvényt. Ősszel, az elmaradt előadások pótlása mellett, az idei évadból csupán két bemutatót tarthattak meg az újabb bezárások előtt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szegedi Nemzeti Színház online előadások márciusban is.

Szegedi Nemzeti SzínházHatalmas az érdeklődés az online színházi előadások után. Ezért a Szegedi Nemzeti Színház több teátrumhoz hasonlóan folytatja az online vetítéseket márciusban is. Bár több előadás már úgymond raktáron van, ezeket még nem láéthatja a közönség. Az elmúlt évek  legkedveltebb darabjaiból azonban többet is megtekinthetnek az érdeklődők. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Online előadások februárban a Szegedi Nemzeti Színházban

V alahol Európában jelentA Szegedi Nemzeti Színházban folyamatosan dolgoznak, készülnek az új bemutatók. A bezártság ideje alatt is gondolnak a színházrajongókra. A szegedi teátrum is csatlakozik a streaming szolgáltatást nyújtó színházakhoz. Februárban a több mint 55 előadást megélt Valahol Európában három, míg a Szegedi Kortárs Balett Bernarda Alba háza előadása két alkalommal lesz látható.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Black Comedy Olvasópróbával kezdte az évet a Szegedi Nemzeti Színház

Black Comedy olvasópróba 2021 Szegedi Nemzeti SzínházOlvasópróbával indította az évet a Szegedi Nemzeti Színház.  Peter Shaffer , Black Comedy című művét kezdte el próbálni a társulat. Ez már a harmadik olyan bemutató, amivel a színház az újranyitásra készül. Barnák László nyitóbeszédében, kiemelte a jelenlegi helyzet, az alkotófolyamatra gyakorolt pozitív oldalát. Több idő jut a próbákra, és mélyebben fel tudják dolgozni a műveket, jobban tudnak az adott próbára koncentrálni a művészek.  A darab a K2 színház rendezőpárosa, Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében látható majd a Kisszínházban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Elmaradó előadások a színházban

Szegedi Nemzeti SzínházA legújabb kormányzati intézkedések, a tavaszi időszakhoz hasonlóan komoly hatással vannak a kulturális intézményekre, így a színházakra is.  Most 2020.11.11-től, 30 napra, bezárásra kényszerülnek. Ezért a tavaszi előadások pótlását, és az új évad előadásait sem tudják megtartani. A Szegedi Nemzeti Színház a helyzettel kapcsolatban közleményt adott ki az elmaradó előadásokról, és a jegyek visszaváltásáról.. Egy kattintás ide a folytatáshoz….