Háry János a Szabadtérin

Szegedi Szabadtéri JátékokRégen játszották a Háry Jánost a Dóm téren, idén modern formában látható a klasszikus darab. Béres Attila rendező szórakoztató előadást ígér a Szegedi Szabadtéri Játékok vendégeinek. nemcsak a helyszín, teszi maivá az előadást, hanem a tartalmi megközelítés is. Béres Attila szerint, a legfontosabb, hogy a közönség igazán jól szórakozzon. „Kodály műve örök érvényű,”- ezt már Silló Istvánaz produkció karnagya jelentette ki.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mamma Mia Közönségtalálkozó a REÖK-ben

mamma mia szegedenAz ABBA musical szereplőivel találkozhatott a közönség augusztus 11-én hétfőn a REÖK palotában. Az eseményen Szirtes Tamás rendező, Tihanyi Ákos koreográfus, Kováts Kriszta (Donna), Simon Boglárka (Sophie) Sasvári Sándor (Sam) meséltek az érdeklődőknek a világon először non replica változatban színre vitt darab előkészületeiről. A Madách Színház történetében nem ez az első non-replica változat, hisezn az utóbbi években szinte valamennyi bemutatójuk egyedi jogokkal bír.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Igazi mediterrán varázslattal nyit a Szegedi Szabadtéri

SzegediszabadteriSoha nem látott körülmények közt rendezik meg idén a fesztivált. Igazi fesztivál-előadással indítja 2014-es évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok: a Zorba, a görög táncműben a Győri Balett társulata, a Szeged Táncegyüttes néptáncosai, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkara is szerepet kapott. A produkció különleges, 3D vetítéstechnikával kerül színre.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Depardieu aláírta a szegedi szerződést

SzegediszabadteriAláírta a Szegedi Szabadtéri Játékokkal kötött írásbeli megállapodást Gérard Depardieu, melynek értelmében ő játssza nyáron Napóleon szerepét a Háry János produkcióban. A találkozón jelen volt a fesztivál részéről Herczeg Tamás igazgató, Harangozó Gyula művészeti igazgató és Béres Attila rendező is.
A világsztár az egyébként Sophia Loren, Jean Paul Belmondo és Catherine Deneuve munkáját is segítő Anday Marietta közvetítésével egyeztette a részleteket korábban a szegedi menedzsmenttel. Most is együtt érkeztek hazánkba, hogy véglegesítsék a szerződést.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Véglegessé vált a szegedi Háry János szereposztása

SzegediszabadteriBodrogi Gyula, Király Levente, Szabó Győző és Gálvölgyi János is szerepet kapott a Szegedi Szabadtéri Játékok idei operaprodukciójában. A címszerepet Homonnay Zsolt alakítja. Kodály Zoltán Háry Jánosa izgalmas, a műfaj hagyományait tiszteletben tartó, egyben újra is értelmező koncepcióban kerül színre augusztusban. Az abszurd humortól sem mentes darabot Béres Attila rendezi. Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, a magyar operairodalom egyik legfontosabb, világhírű darabját láthatja augusztus 1-jén és 2-án a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Próza, és családi darabok az Újszegedi Szabadtéri színpadán

Szegedi Szabadtéri JátékokKilenc előadás várja a Szegedi Szabadtéri Játékok, Újszegedi színpadán a nézőket nyáron. A színházrajogók többek között a Svejket, az Indul a bakterházat és a Páratlan párost ltáhatják majd. Ebben az évben is igazi családi kikapcsolódást kínál az Újszegedi Szabadtéri Színpad, hat produkciót láthatnak a színházkedvelők kilenc előadás keretében – tudtuk meg Harangozó Gyulától, a fesztivál művészeti vezetőjétől.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mamma Mia! – műsorváltozás a Szabadtérin

Szegedi Szabadtéri Játékok Az Ének az esőben helyett a népszerű Abba musical, a Mamma Mia! lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi szuperprodukciója. Herczeg Tamás igazgató sajtótájékoztatón beszélt a műsorváltozás okairól. A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz.

 
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az „Ének az esőben” a Szabadtéri új bemutatója

SzegediszabadteriA Szegedi Szabadtéri Játékok legnagyobb színpadtechnikai fejlesztése valósul meg jövőre. A Zorbát, a A csárdáskirálynőt, az Elfújta a szelet, a Háry Jánost és az Ének az esőben hazai bemutatóját kivételes körülmények közt láthatják jövőre a Dóm téri nézők. A változásról és a műsorról Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató tájékoztatta a sajtót kedden.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Már kaphatók a bérletek Szabadtéri 2014-es évadára

SzegediszabadteriMeghirdette bérletkonstrukcióit a Dóm téri fesztivál, október 26-tól meg is lehet őket vásárolni. A szóló jegyek értékesítése később indul, de foglalni már lehet.Elindult a bérletértékesítés a Szegedi SzabadtérireA Csárdáskirálynőt és a Háry Jánost illetve a Zorba, a görögöt, a Csárdáskirálynőt és az Elfújta a szelet lehet idén bérletben megnézni a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szokás szerint minden műfaj képviselteti magát a konstrukciókban.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….