SZÉP kártyával a Szegedi Szabadtérire

SzegediszabadteriÚjra elfogadják a Széchenyi Pihenő Kártyát a Fesztivál Jegyirodán, így újra kihasználhatják a cafeteria-lehetőséget a Szegedi Szabadtéri jegyvásárlói. A Szegedi Szabadtéri Játékok országos színházi viszonylatban is évek óta élen jár a közönség jegyvásárlását megkönnyítő kezdeményezések bevezetésében. Ebbe a tendenciába illeszkedett a munkáltatók által cafeteria-lehetőségként adható Széchenyi Pihenő kártya elfogadása is. Korábban népszerű fizetési mód volt a vásárlók körében, és most – rövidebb technikai szünet után – ismét lehet így fizetni a REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodán.
A lehetőséget mind a három kibocsátó bank, az OTP, a K&H és az MKB kártyatulajdonosai is kihasználhatják. Az viszont nagyon fontos, hogy a plasztikkártya Szabadidő elnevezésű alszámláján legyen a megfelelő mennyiségű összeg, hiszen csakis az ott található kredit fordítható színház-, így a Dóm téri előadások látogatására is.

Már csak azt lesz nehéz eldönteni, hogy melyik darabot válasszuk nyáron. Az idei évad a Leányvásár operett produkcióval kezdődik, melyet Gothár Péter rendezésében és Nagy Ervin főszereplésével a Dóm téren megszokott, fiatalos, friss koncepcióban láthatnak a műfaj szerelmesei. Az operaház fantomja folytatja a nyári műsort, amely a Madách Színházból érkezik, koncertváltozatban a szabadtéri színpadra. A legendás darab éppen most ünnepli tíz éves születésnapját, a Dóm téren is hatalmas durranás lesz.

Magyarországi bemutatóval folytatódik az évad: a Budapesti Operettszínház sztárjai lépnek fel az Elfújta a szél szuperprodukcióban, melyet Somogyi Szilárd rendez. Igazi kuriózum lesz a nyár operaelőadása, hiszen az USA-ból érkezik a Porgy és Bess, mely évtizedek óta nem szerepelt hazai színpadokon. Érdemes a fiataloknak is odafigyelni erre az operára, hiszen népszerű, kellemes jazz-es dallamokkal tarkított műről van szó. Az évadot 2013. legjobban várt színházi előadása, az István, a király zárja, Alföldi Róbert rendezésében.